Hornung Ágnes közleménye szerint a Kincstári Start-értékpapírszámlán elhelyezett összeg az előző év átlagos inflációja felett 3 százalékkal kamatozik, ráadásul a befizetések mellé 2022 óta duplájára emelt kormányzati támogatás is jár.

Hirdetés

A megtakarításról a gyermekek (fiatal felnőttek) 18 éves koruk után rendelkezhetnek, és a Start-számlákon jelenleg mintegy 270 milliárd forintot tartanak nyilván – közölte az államtitkár. A Babakötvény lehetőségével egyre több család él, hiszen ezzel a kedvező megtakarítási formával könnyebbé tehetik gyermekük, gyermekeik életkezdését – jegyezte meg.

A konstrukció növekvő népszerűségét mutatja, hogy míg 2022-ben mintegy 34 500 új Kincstári Start-értékpapírszámlát nyitottak, addig idén csak december közepéig már 2800-zal többen, 37 300-an döntöttek ugyanígy – tette hozzá.

Kifejtette, hogy a konstrukció lényege, hogy az állam minden magyar állampolgárságú újszülött részére 42 500 forint összegű életkezdési támogatást nyújt, amelyet a Magyar Államkincstár a gyermek nevére szóló életkezdési letéti számlára helyez.

Korábban írtuk

A letéti számlán hagyva az összeg az inflációval megegyező mértékkel kamatozik, azzal együtt, hogy ha azonban a család ezt az összeget a Magyar Államkincstárnál nyitott Start-számlára áthelyezi, akkor az magasabb éves kamattal rendelkező Babakötvényben kamatozik tovább. Ha a szülők, hozzátartozók befizetéseikkel gyarapítják a megtakarítást, ezek után 10 százalék állami támogatás jár, amelynek maximuma 2022. január 1-jétől évi 6 ezerről 12 ezer forintra emelkedett – ismertette.

A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult és nevelésbe vett gyermekek esetén az állami támogatás magasabb: ugyancsak 2022-ben a korábbi 12 ezer forintról 24 ezer forintra emelkedett.

A Babakötvény kamata az előző év átlagos inflációjánál 3 százalékkal nagyobb, vagyis 2023-ban 17,5 százalékos kamat jár a számlán vezetett megtakarításra – részletezte Hornung Ágnes.

A Start-számlát nemcsak a szülő, hanem a gyermek más hozzátartozója is megnyithatja, és befizetéseivel gyarapíthatja. A számlát akár személyesen, vagy az Ügyfélkapun keresztül is meg lehet nyitni – írta.

A Babakötvény – nevével ellentétben – nemcsak újszülöttnek nyitható, hanem a gyermek 18 éves koráig bármikor lehetőség van erre. 2018. január 1-jétől a Köldökzsinór programnak köszönhetően a külföldön élő magyar gyermekek szülei is kérhetik az életkezdési támogatást, nyithatnak Start-számlát is gyermekeiknek, valamint ugyanígy részesülnek az ehhez kötődő állami támogatásokban is – áll a közleményben.