Nem rettentette vissza a Nemzeti Bankot az előző két kamatemelés dühödt kormányzati reakciója. A Simor András vezette Monetáris Tanács múlt hétfőn úgy döntött, ismét emelnek a jegybanki alapkamaton. Az eddigi 5,75 százalék helyett tehát már 6 százalékra nőtt a bankszektor számára mértékadónak tekintett kamatszint.

A magyar alapkamat gyorsan száguld fölfelé. November végéig még a történelmi mélypontnak számító 5,25 százalék volt érvényben, azóta három 0,25 százalékpontos emeléssel sikerült a jelenlegi szintre röpíteni.

Fő ok az infláció

Az inflációs kockázatok miatt döntött a kamatemelés mellett a Tanács, indokolta a történteket Simor András, a Nemzeti Bank elnöke.

– A Nemzeti Bank mindent megtesz azért, hogy az inflációs várakozások ne ragadjanak be 3 százalék fölötti szinten – mondta.

Való igaz: a tavalyi évre 4,9 százalékos inflációt jelentett a Statisztikai Hivatal, ami jóval magasabb, mint az MNB által középtávú célnak tekintett 3 százalék. Különösen, hogy a 3 százalékos célt már 2007-ben kitűzték, amihez az infláció nemhogy közelített, hanem épp távolodott az utóbbi időszakban. A célhoz legközelebb 2009-ben voltunk, az akkori 4,2 százalékos inflációt azonban tavaly 4,9 százalékos emelkedés követte. Ráadásul 2010 őszi hónapjaiban folyamatosan romlottak az inflációs mutatók. Augusztusban, a tavaly nyári áfaemelés hatásainak kikerülése után még csak 3,7 százalékos pénzromlást mértek a statisztikusok (az előző év azonos időszakához viszonyítva), ami folyamatosan növekedve decemberre 4,7 százalékra emelkedett.

A kamatemelés a gazdasági elméletek szerint képes csökkenteni az inflációs rátát. Eléri ugyanis, hogy a háztartások vásárlás helyett inkább a bankokba vigyék pénzüket, csökken tehát az áruk iránti kereslet, ami lefelé mozdítja az árakat.

A döntés logikáját árnyalja ugyanakkor, hogy az elmúlt hónapokban más és más inflációs célt tekintett érvényesnek a jegybank és a kormány. Míg előbbi ragaszkodott a már említett 3 százalékhoz, utóbbi több dokumentumban 3,5 százalékos inflációt tüntetett fel a következő évekre. A 4,9 százalék persze ehhez képest is magas, ám figyelembe kell venni azt is, hogy az infláció őszi meglódulását egyedi hatások, az üzemanyagok és az élelmiszerek drágulása okozták.

A szezonális és külső hatásoktól megtisztított „magininfláció” 2010-ben mindössze 3 százalékon állt – a szakirodalom szerint ez a mutató sokkal valósabb képet ad a gazdaság állapotáról. Az inflációs érv mellett a novemberi kamatemelésnél még a költségvetés körüli bizonytalanságokat, valamint az ország nemzetközi kockázati megítélésének romlását is említette Simor. Ezek az indokok azonban már decemberre eltűntek, s maradt – az egyébként egyre magasabbra szökő – infláció.

„A 2011-re várható pénzügyi és gazdasági folyamatok tükrében indokolatlan a kamatemelés, jövőre ugyanis Magyarország lesz az EU ötödik legalacsonyabb államháztartási hiányát felhalmozó állama” – kritizálta még novemberben Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a kamatemelést.

A Monetáris Tanácsnak azonban nem szállt inába a bátorsága: három héttel később újra fölfelé srófoltak a kamatszinten. Most okkal gondolhattuk, mivel az elmúlt hetekben nem jelent meg újabb külföldi kritika a magyar gazdaságról, sőt a magyar CDS-felárak (államkötvények biztosítási piaci ára) még javultak is, ezúttal nem kell kamatemeléssel menteni a befektetői bizalmat. Ám a jegybank ismét erőt demonstrált: az inflációs érvvel felülírta a várakozásokat.

A döntés a Monetáris Tanácson belül sem volt egyértelmű. Mert tény, hogy a tagok többsége a kamat újabb emelése mellett voksolt, ám voltak, akik a tartás mellett szóltak, s olyan is, aki egyenesen a csökkentést látta volna ésszerűnek.

Ellenszélben a kormány

A mostani, harmadik kamatdöntés után a kormány ismét menetrendszerűen megjelentette érveit az emelés ellen. A Nemzetgazdasági Minisztérium legújabb közleménye szerint elhibázott a kamatemelés, mivel a tavalyi 4,9 százalékkal szemben idén csak 3-3,5 százalék között várható a pénzromlás üteme. Ráadásul az emelés nem képes befolyásolni a maginflációt meghatározó energia- és élelmiszerárakat. A közlemény leszögezi: különösen indokolatlanná teszi az emelést, hogy az MNB szokatlanul gyorsan, már harmadszor döntött így.

A kamatemelés nyilvánvalóan ellene dolgozik a kabinet gazdaságpolitikai célkitűzéseinek. A kereslet már említett csökkenése például tagadhatatlanul lefelé tolja az inflációt, másrészt viszont szűkíti a gazdasági növekedést is.

Emlékezetes: Magyarország épp azért süllyedt az elmúlt években a környező országoknál is mélyebb válságba, mert a Gyurcsány-csomag és a nemzetközi válság együttes hatása több ágazatban szinte teljesen felszámolta a belső keresletet.

A svéd jegybank pedig decemberben épp azért emelt kamatot, hogy fékezze az ország túlzottnak tartott (6,9 százalékos) gazdasági növekedését. Szomorú kuriózum egyébként, hogy a magyar gazdaság még ennyire nyomott belső kereslet mellett is Európa második legmagasabb inflációs rátáját produkálja. A pénz értéke csak Romániában romlik még a magyarénál is gyorsabban – ott 8 százalékos inflációt mérnek.

Nyugat-Európában a jóval mérsékeltebb keresletcsökkenés 1-2 százalékos szintre nyomta az inflációs rátákat. Sokkal zsebbevágóbb azonban, hogy a kamatemelés növeli a költségvetés kiadásait. Számítások szerint minden egyes 0,25 százalékpontos emelés 50 milliárd forinttal növeli a kamatkiadásokat – vagyis az eddigi három kamatemelés 150 milliárdnyi többletterhet jelent a költségvetésnek. Összehasonlításként: a négyes metró befejezéséhez 100 milliárd kellene…

Egyébként nem ez az első eset, amikor a kormány és a Nemzeti Bank az inflációra hivatkozva megütközik egymással. Fordított politikai színezetben szinte ugyanez a küzdelem zajlott le 2004-ben, amikor a Járai Zsigmond vezette MNB ragaszkodott mereven az inflációs célhoz. Ennek érdekében a Nemzeti Bank – többek között a kamatok magasan tartásával – folyamatosan erősítette nemzeti valutánkat, amit Gyurcsány Ferenc például így minősített: „beledöglünk az erős forintba”.

A Gyurcsány-kormány akkor egyoldalúan próbálta megoldani a problémát: törvénymódosítást kezdeményezett, amelynek keretében elérte, hogy az MNB fő döntéshozó szervében, a Monetáris Tanácsban saját emberei kerüljenek többségbe. Az addigi 9 mellett további 4 fővel bővítették ugyanis a szervezetet – az új tagokat kivétel nélkül a miniszterelnök nevezte ki.

Kevésbé bonyolult módon, ám úgy tűnik, most hasonlóra készül a jelenlegi kormány is. Az újabb törvénymódosítások miatt időközben héttagúra szűkült Monetáris Tanács négy tagjának mandátuma március elsején lejár. Mindössze Simor András elnök, Karvalics Ferenc és Király Júlia alelnökök maradnak még 2013-ig helyükön.

Az eddigi szabályok szerint a Tanács új tagjainak kinevezésére fele-fele arányban a jegybankelnök és a miniszterelnök tehetett javaslatot. Néhány hete azonban a Fidesz törvénymódosítást javasolt, amelynek értelmében mind a négy tagot az Országgyűlés jelölhetné. Amennyiben a februári üléseken a kormánytöbbség megszavazza a javaslatot, márciustól minden bizonnyal változik a Monetáris Tanács irányultsága. A jelenleginek addig még egy ülése lesz, amelyen erőt demonstrálhat…

Elmaradt hatások

Az utólagos tapasztalatok egyébként azt mutatják: eddig a kormánynak volt igaza a kamatszintről folytatott vitában. A jegybank novemberi és decemberi kamatemelései fölöslegesnek bizonyultak, ugyanis semmit nem változtattak a magyar gazdasági folyamatokon. Bár a cél a „nemzetközi bizalom erősítése” volt, a forint semmit nem erősödött a döntés utáni hetekben, és a tőkebeáramlásban sem lehetett érdemi változást kimutatni.

Nem fékezte a kamatemelés az inflációt sem, hisz – ahogy már írtuk – az év utolsó hónapjaiban egyre gyorsuló pénzromlásról tudósított a Statisztikai Hivatal. Sikerült ellenben elérni, hogy Magyarország mutassa fel az Európai Unió második legmagasabb kamatszintjét.

Csupán az óriási költségvetési hiánnyal küszködő Romániában jegyeznek a hazainál is magasabb alapkamatot – ott is mindössze 0,25 százalékponttal. A nemrég összeomlott Izlandon ma már mindössze 5,5 százalék a jegybanki alapkamat. Szomszédaink közül Lengyelországban 3,5, Csehországban 0,75 százalékos kamatot jegyeznek, nem is beszélve az eurózóna 1 százalékos szintjéről.

A jegybanki alapkamatot hivatalosan így definiálják a közgazdasági szakkönyvek: az a kamat, amit a jegybank fizet a bankok nála elhelyezett betétei után. Vagyis ha ez a kockázatmentes kamatláb emelkedik, az előbb-utóbb magával vonja a bankok egyéb kihelyezései (leginkább a hitelek) drágítását is.

A Napi Gazdaság múlt héten már arról tudósított: több pénzintézet fontolóra veszi, hogy emelje hitelei kamatszintjét. A betéti kamatok ugyanakkor változatlanok maradnak, mivel a bankokat forrásbőség jellemzi, vagyis most nincs szükségük a megtakarításokra. A hitelkamatok emelkedése ugyanakkor tovább tépázza a gazdasági növekedést, drágítja ugyanis a hitelből megvalósuló beruházásokat – amivel a kormány foglalkoztatási céljait is amortizálja.

További negatív hatás, hogy már az előző kamatszint mellett is 3600 milliárd forintot inkább a jegybanknál tartottak a bankok, mint hogy keresték volna a gazdaságba történő kihelyezés lehetőségeit.

Ma már szinte hihetetlen: májusban, a Fidesz választási győzelme után még az okozott konfliktust, hogy a kormány 4,5 százalékos alapkamatot tartott volna kívánatosnak a gazdasági növekedés beindításához, miközben a jegybank ragaszkodott az 5,25 százalékhoz (Demokrata, 2010/29.) Vajon februárban utoljára még emel-e egyet a Monetáris Tanács?

Kárász Andor