A közlemény szerint Nagy Márton kiemelte, hogy a magyar-azeri kapcsolatok folyamatosan erősödnek, az együttműködés a kiemelt stratégiai partnerség szintjére lépett. „Együttműködésünk kiterjed az energia, a mezőgazdaság és többek közt a munkaügyi kapcsolatokra” – írták.

Hirdetés

A felek a megbeszélésen áttekintették a magyar és azeri munkaerőpiaci helyzetet, a foglalkoztatáspolitikában azonosítható jó gyakorlatokat. Kiemelték, hogy mindkét ország nagyszerű eredményeket ért el az elmúlt években, sikeres munkaerőpiaci fordulat következett be. A foglalkoztatottak száma 2010 óta Azerbajdzsánban 15 százalékkal, míg Magyarországon 20 százalékkal emelkedett, miközben mindkét országban alacsony a munkanélküliség, Azerbajdzsánban 7 százalék körüli, Magyarországon pedig uniós átlag alatti, 3,6 százalék volt tavaly.

A gazdaságfejlesztési miniszter kiemelte a munka alapú társadalom megerősítését, valamint hangsúlyozta, hogy több mint fél éve történelmi magasságot – 4,7 milliót – ér el a foglalkoztatottság, miközben történelmi mélységben van a regisztrált álláskeresők száma.

Sahil Babayev és Nagy Márton egyetértettek abban, hogy tovább kell mélyíteni a foglalkoztatáspolitikai együttműködést, így a tárgyalások a jövőben is folytatódnak – olvasható a GFM közleményében.

Korábban írtuk