Az elmúlt év mindannyiunk számára megpróbáltató volt, és habár Magyarország uniós szinten is kiemelkedő az…

Posted by Schanda Tamás on Wednesday, May 12, 2021
Hirdetés

Schanda Tamás kijelentette, hogy az emberek fáradhatatlanságának, és a kormány intézkedéseinek köszönhetően a válság ellenére Magyarország eredményei jók. Bár a járvány a gazdaságot is megtámadva 5,1 százalékos visszaesést okozott tavaly, de ez is jobb teljesítményt jelez, mint az EU 6,4 százalékos visszaesése – mondta. Hozzátette, hogy a legfontosabb gazdasági mutató a foglalkoztatottság, a kormány ezért minden munkahelyet megvéd vagy újat teremt azok helyett, amelyeket a válság elvett. Kormányzati támogatásban eddig több mint 1,7 millióan részesültek.

Az államtitkár felidézte, hogy az előző válságot a baloldal kezelte, véleménye szerint teljesen sikertelenül, minden területen megszorításokkal, adóemelésekkel. Az Országgyűlés ellenzéki oldalán ma is 14 képviselő ül azok közül, akik akkoriban megszavazták egyhavi bér és nyugdíj elvételét, a fizetős egészségügyet, az áfaemelést, a tandíj és az ingatlanadó bevezetését. Az ország az akkori válságból azért került ki, mert a magyar emberek 2010-ben nemet mondtak erre a káros politikára – tette hozzá.

Schanda Tamás szerint összefogással a mostani válságot is le lehet győzni. Magyarország ma ismét jól áll, de a megkezdett munkát folytatni kell – hangsúlyozta.

Korábban írtuk