Hirdetés

Menczer Tamás úgy fogalmazott: ha munka van, minden van.

Az államtitkár azt mondta, hogy a baloldali kormányok 2010 előtt államcsődbe vitték az országot, a munkanélküliség pedig 11,5-12 százalékos volt, vagyis rengeteg családnak nem volt bevétele, jövedelme.

Ezzel szemben az Orbán-kormány a beruházások ösztönzésével munkahelyeket teremtett, és a munkahelyeket a koronavírus alatt is megvédte, vagy ahol nem sikerült megvédeni, újakat teremtett – mutatott rá.

Hangsúlyozta: a gazdaság újraindítása sikeres volt, ennek köszönhető, hogy jelenleg Magyarországon 4,7 millió ember dolgozik, ez történelmi rekord, majd 1 millióval többen dolgoznak, mint ahányan dolgoztak 2010-ben.

Korábban írtuk

Mint mondta, tavaly, a koronavírus ellenére a külügyminisztérium beruházásokat segítő programjainak köszönhetően 280 ezer munkahelyet sikerült megőrizni, illetve létrehozni.

Az államtitkár tájékoztatása szerint az idén már 58 pozitív döntés született beruházásokról, és ezek a beruházások több mint 9 ezer új munkahelyet teremtenek majd.

Kitért arra, hogy a szolgáltatóközpontok terén is nagy, 50 százalékos növekedés volt tapasztalható az elmúlt 5 évben. Friss adatok szerint 156 üzleti szolgáltatóközpont működik Magyarországon, ezek 70 ezer embernek adnak munkát jelenleg – közölte.

Ennek a szektornak óriási szerepe van a magasan képzett, helyi fiatalok megtartásában és a külföldön dolgozó magyarok hazacsábításában – fűzte hozzá Menczer Tamás.