Fotó: Vogt Gergely/Demokrata
Fotó: Vogt Gergely/Demokrata
Hirdetés

Palkovics László két zalai cég bértámogatást biztosító okiratának átadása kapcsán beszélt arról, hogy az új munkahelyek teremtésére szánt 80 milliárdból mintegy 70 ezer ember munkába állását segíthetik. Ebben a programban a cégeknek legalább 9 hónapos foglalkoztatást kell vállalniuk úgy, hogy ebből 6 hónapra az állam biztosítja a bértámogatást.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy a múlt évben európai szinten a legnagyobb, 5 százalékos gazdasági növekedést ért el Magyarország, a munkanélküliség pedig 3,5 százalékra csökkent. A koronavírus-járvány azonban az egészségre, a társadalomra és a gazdaságra egyaránt negatív következményekkel járt, de a kormány sikeres védekezést folytatott az időben meghozott döntéseivel.

A gazdaságvédelmi akcióterv részeként vezették be a munkahelyvédelmi bértámogatást, hogy a munkaadók csökkentett munkaidőben meg tudják tartani a munkavállalóikat, a kutatás-fejlesztéssel foglalkozó vállalkozásoknak pedig 40 százalékos bértámogatást biztosítanak. Mostanáig már több mint 130 ezer dolgozó után igényelték munkáltatóik a „kurzarbeit” támogatási lehetőséget, illetve 13 ezer kutató után a bértámogatást – jelezte Palkovics László.

Korábban írtuk
Hirdetés
Hirdetés

Hozzátette, hogy a további támogatások közé tartozik a vállalati struktúrák fejlesztését célzó program, valamint az informatikai képzés is, amire a múlt heti határidőig 62 ezren jelentkeztek. Mostanáig mintegy 1,1 millió ember részesül az államtól valamilyen támogatási formában, beleértve a munkahelyek megtartását, létrehozását szolgáló programokat és a munkanélkülivé váltak segélyezését is.

A magyar gazdaság általános megítélése alapvetően pozitív, az IMF szerint az Európai Unióban a válságnak legkevésbé kitett ország – emelte ki Palkovics László.

Vigh László, a térség országgyűlési képviselője, miniszteri biztos (Fidesz) azt emelte ki, hogy a kormány időben megtett lépéseinek köszönhető, hogy más országokkal ellentétben nem állt le a teljes gazdaság. Reményét fejezte ki, hogy a gazdasági fejlődés még idén is a pozitív tartományban tud maradni.

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere (Fidesz-KDNP) elmondta: a város további előrelépését segítheti a Flex helyi üzemének szintén pénteken bejelentett beruházása. A cég félmilliárd forintos eszközfejlesztéséhez közel 300 millió forintos támogatást biztosít az állam.

Palkovics Lászlótól a szerszámfejlesztésekkel és -gyártással foglalkozó Mould-Tech Kft., illetve a munkaerő-kölcsönző WHC Kft. ügyvezetői vették át a munkahelyek megőrzését biztosító támogatói okiratot. Az ITM közlése szerint az előbbi 20 dolgozóra 14,5 millió forintot kapott, az utóbbi 109 dolgozóra 16 millió forint támogatási összeget nyert.