Március végéig az államháztartás központi alrendszere 2089,7 milliárd forintos hiánnyal zárt. Ezen belül a központi költségvetés 2019,0 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 18,9 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 89,6 milliárd forintos hiányt mutattak.

Hirdetés

Márciusban a központi alrendszer 564,6 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 875,7 milliárd forintos deficittel.

A központi alrendszer március végi 10 487,7 milliárd forint összegű kiadásai 1120,7 milliárd forinttal, 12,0 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszaki adatát.

A központi alrendszer március végi 8398,0 milliárd forint összegű bevételei az előző év azonos időszakához képest 1340,4 milliárd forinttal, 19,0 százalékkal magasabb összegben alakultak.

Korábban írtuk

A PM közölte: a központi alrendszer januártól március végéig mért kiadásai mintegy 12 százalékkal haladták meg az előző év első három hónapjának kiadásait. Magasabban teljesültek az egy évvel korábbihoz képest – többek között – a lakástámogatások, továbbá meghaladták az egy évvel korábbi kifizetést a nyugellátásokra és a gyógyító-megelőző ellátásra fordított összegek is. Nyugellátásokra 1709,0 milliárd forintot, gyógyító-megelőző ellátásra 557,5 milliárd forintot fordítottak március végéig.

Az év első három hónapját tekintve fontos tény, hogy az áfabevételek szezonalitása miatt februárban rendszerint több százmilliárd forinttal kisebb bevétel képződik, mint az év átlagában. Ennek oka, hogy az előző év negyedik negyedéves bevallásához kapcsolódó áfakiutalásokat a költségvetés legnagyobb részben ilyenkor téríti vissza – írták a kormány honlapján olvasható tájékoztatóban.

A bevételi oldalon a rendszerint visszafogottabb év eleji gazdasági aktivitáshoz mérten érkeznek áfabefizetések a költségvetésbe. Emellett – a rezsicsökkentés fenntartása érdekében – a költségvetés a fűtési szezonban térít meg jelentős összegeket a szolgáltatóknak. Az első negyedévben a kormány ígéretéhez híven 15 százalékkal emelt 13. havi nyugdíjat is fizetett a jogosultaknak, ami egyszeri tételként jelentkezik a kiadási oldalon.

A PM közölte: 2023-ban tovább csökkentik a költségvetési hiány mértékét a GDP 3,9 százalékára, miközben 70 százalék alá mérséklik az államadósság-mutató értékét.