Bár a hazai malmok októberben abban reménykedtek, hogy emelkedő költségeiket folyamatos áremelésekkel el tudják ismertetni a piacon, ez csak részben sikerült.

Hirdetés

„A malmok által megvásárolt búza megemelkedett árából eredő költségnövekedést a malmok be tudták építeni a liszt árába. Az egyéb ráfordítások drágulását – így például az energia-, munkaerő- és csomagolóanyag-költségek növekedését – már nem tudták érvényesíteni az átadási árakban” – mondta a Világgazdaságnak Lakatos Zoltán, a Gabonaszövetség gabonafeldolgozói tagozatának elnöke, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Ennél is nagyobb problémát okoz most a magyarországi malmoknak, hogy a tetemes mennyiségben bejövő ukrán búza mellett már körülbelül havi tízezer tonna liszt is érkezik Ukrajnából. (A Világgazdaság kérdésére az Agrárminisztérium csupán az augusztus 1. és október 31. közötti importadatokat közölte, azokból pedig az látszik, hogy a lisztimport abban az időszakban még nem volt jelentős.) A felpörgött búza- és lisztbehozatal alapvetően zavarta meg a magyarországi piacot. A búza ára az elmúlt hetekben a tonnánkénti 135 ezer forintról indulva már közelíti a 120 ezer forintot, bár ez inkább valamiféle elméleti ár, hiszen most nem vásárol senki. A Világgazdaság termelői körökből is úgy tájékozódott, hogy egy ideje pang a piac, a felvásárlók árakat sem hirdetnek meg.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Világgazdaság honlapján olvashatnak.

Korábban írtuk