Hirdetés

A pénzügyminiszter elmondta: az első negyedévben éves összevetésben 2,2 százalékkal nőtt a magyar gazdaság, ezzel a teljesítménnyel közel 5 százalékponttal haladta meg az uniós átlagot. A válság áprilisban tetőzhet a magyar gazdaságban, azonban Magyarország történetének legnagyobb méretű, a GDP egyötödét kitevő gazdaságvédelmi intézkedéseinek hatására az év második felében már élénkülés következhet, így a 2020-as 3 százalékos visszaesés után 2021-ben már 4,8 százalék lehet a növekedés.

A járvány kitörését megelőzően a magyar gazdaság az Európai Unió egyik leggyorsabban növekvő gazdasága volt, amely egészséges szerkezetben, fegyelmezett költségvetési gazdálkodás és csökkenő államadósság mellett mutatott tartósan magas ütemű növekedést – hangsúlyozta Varga Mihály.

Mint mondta, a járvány elleni védekezés, az ellátási láncok szakadása és a kereslet visszaesése márciustól a legtöbb nemzetgazdasági ág termelésére kedvezőtlenül hatott. Az évet jól kezdő ipar termelése a gyárleállások következtében stagnálhatott, az építőipar kibocsátása szintén változatlan maradhatott, a turizmus, a szállítás, valamint a kultúra és szabadidős szolgáltatások teljesítménye azonban jelentősen visszaesett a járvány hatására.

Korábban írtuk

A bruttó hazai termék növekedésének döntő részét a szolgáltatások adták, amelynek erősödésében a kiskereskedelmi forgalom átmeneti megugrása is szerepet játszott.

Varga Mihály hangsúlyozta: az áprilisi mélypont után megkezdődhet a gazdaság talpra állása. Ezt a várakozást erősíti, hogy számos uniós tagállam több lépésben elkezdte feloldani korlátozó intézkedéseit, emellett a magyarországi nagyobb járműgyártók is újraindították termelésüket. Ezzel párhuzamosan a kormány a tervszerű és célzott gazdaságvédelmi lépésekkel a munkahelyek védelmét, a vállalkozások megmaradását és a családok megélhetését kívánja támogatni. A gazdaságvédelmi intézkedések növekedési hozzájárulása elérheti a 3,7 százalékpontot, így a magyar gazdaság elkerülheti a 2008-2009-es pénzügyi válság során megélt mély recessziót – fejtette ki a miniszter.

Az uniós tagállamok GDP-je az első negyedévben átlagosan 2,7 százalékkal, míg az euróövezet gazdasága 3,3 százalékkal csökkent. Így a magyar gazdaság nemcsak megőrizte, hanem növelte is növekedési többletét, ezzel folytatódott Magyarország felzárkózása – állapította meg Varga Mihály.

A magyar gazdaság a várakozásoknál jobban, európai mércével kiemelkedően teljesített az első negyedévben, mert az első két hónapban lendületesen indult, a koronavírus-járvány miatt márciusban hozott korlátozó intézkedések pedig csak az időszak töredékét érintették, és enyhébbek is voltak, mint más országokban – állapították meg az MTI-nek nyilatkozó elemzők az előzetes GDP-adatokat kommentálva.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője azt hangsúlyozta a kommentárjában, hogy kiemelkedő volt a magyarországi növekedés az első negyedévben, tekintettel arra, hogy az európai gazdaságok túlnyomó többsége már jelentős visszaesést mutatott a koronavírus ellen hozott korlátozó intézkedések miatt. Ez a felülteljesítés részben a kiemelkedő évkezdetnek, részben a más országokhoz képest kevésbé szigorú intézkedéseknek köszönhető.

Mivel a koronavírus terjedése ellen hozott intézkedések a negyedév csupán egyhatodát érintették, ennek teljes hatása áprilisban mutatkozott meg. Az áprilisi mélyponthoz képest azonban már érdemi javulást mutathatnak egyes ágazatok, miután az autógyárakban újraindult a termelés, a korlátozó intézkedések enyhítése pedig számottevően javítja a kilátásokat. A harmadik negyedévben jelentős felpattanás következhet, ami folytatódhat a negyedik negyedévben is.

A kilábalás azonban így is hosszabb folyamat lesz, így idén 3,2 százalékkal csökkenhet a GDP, jövőre pedig érdemi, 6,3 százalékos növekedésre számítanak a Takarékbank szakértői.

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője szerint is a várakozásokat meghaladó mértékben nőtt a gazdaság teljesítménye az első negyedévben, így a koronavírus egyelőre a vártnál kisebb károkat okozott. A vírus az egyes nemzetgazdasági ágakra eltérő hatást gyakorolhatott, a növekedésben a húzóerőt egyértelműen a piaci szolgáltatások jelentették, ezen belül is a kiskereskedelem. Az ipar teljesítménye bár érdemben nem nőtt, de nem is csökkent, az ágazat a kedvezőtlen körülmények közt is kitartott. Felhasználási oldalról vélhetően a fogyasztás lehetett a húzóerő.

A második negyedévben a gazdaság teljesítménye éves összevetésben is csökkenni fog, ennek mértéke a korlátozó intézkedések feloldásától, az élet újraindulásának ütemétől és a külső kereslet alakulásától függ. Az év egészét nézve szintén mérséklődő gazdasági teljesítményre számítanak a Századvégnél, ám a csökkenés mértéke az első negyedéves adatok fényében a korábban vártnál kisebb lehet.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője szerint is a második negyedévben jelentős visszaesés várható. A később megjelenő részletes számok még változtathatnak a növekedési mutatón. Különösen azért, mert a koronavírus-járvány miatt a megszokottnál nehezebben mérhető a gazdaság teljesítménye. A második negyedévben már éves összehasonlításban is mínuszba kerül a magyar gazdaság, mivel a járvány miatti leállások többsége áprilisra esett. Az még kérdés, hogy mekkora visszaesés várható, de valószínűleg két számjegyű lesz a csökkenés.

A jelenlegi kilátások alapján az elemző úgy látja, – a járványhatás erejétől függően – 3 és 7 százalékos visszaesés várható az év egészében. Jövőre viszont pluszba fordulhat a GDP, ám egyelőre úgy tűnik, hogy az idei lemaradást jövőre még nem dolgozza le a magyar gazdaság.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője is azt emelte ki, hogy a koronavírus okozta első sokk már nyomot hagyott a GDP-növekedésen. Megjegyezte, hogy az első két hónap erős teljesítménye ellensúlyozni tudta a márciusi kiesést.

Az adatok fényében, és a KSH erős revízióját látva a 2019-es növekedés lefutását illetően, némileg átalakulhat a válság lefutásának képe. Ugyanakkor továbbra is arra számít, hogy a második negyedév lehet a mélypont, mielőtt megkezdődik a lassú kilábalás. Az ING szakértőinek idei évre vonatkozó alapforgatókönyve 3,3 százalékos gazdaság visszaeséssel számolt az év egészére. Mivel az első negyedévi előzetes adat rosszabb lett az általuk vártnál, így előrejelzést negatív kockázatok övezik.