Hirdetés

A tárcavezető a ciprusi kollégájával, Joannisz Kaszulidesszel közös sajtótájékoztatóján leszögezte, hogy napjainkban Európa nagy kihívásokkal néz szembe, az ukrajnai háborúra válaszul hozott, „kudarcos” büntetőintézkedések ráadásul még nehezebbé teszik a helyzetet.

Mint közölte, az egyik legsúlyosabb problémát az energiaválság jelenti, és ezt minden olyan lépés csak tovább súlyosbítja, amely csökkenti a kontinens piacán elérhető földgáz mennyiségét. Szavai szerint ez senkit nem érhet váratlanul, ugyanis közgazdaságtudományi alapvetés, hogy a kínálat szűkülése az árak emelkedésével jár, ezért az Európai Bizottságnak inkább a források bővítésén kellene dolgoznia.

„Szankciók és ársapkák helyett újabb források bevonására, új szállítási útvonalak építésére van szükség, és ezen a téren Ciprus komoly lehetőséget jelenthet Európa számára” – mutatott rá. Majd hozzátette, a közösségnek ezért fontos lenne kitalálnia, hogyan segítheti elő a kitermelés minél hamarabbi megkezdését és egy gázvezeték megépítését a szigetországból.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy a fegyveres konfliktus negatív hatásai rendkívül súlyosan és közvetlenül érezhetők az Ukrajnával szomszédos Magyarországon.

Korábban írtuk

Kitért az inflációra és a magas energiaárakra, s kiemelte, hogy Magyarország mielőbb békét szeretne, ezért régóta hangoztatja a tűzszünet és a béketárgyalások fontosságát.

Ezzel kapcsolatban sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az európai uniós külügyi tanács ülésein az elmúlt hónapokban egyfajta „háborús retorika” uralkodott el, ami „még távolabb visz a béke reményétől”.

„Minél tovább tart a háború, Európa annál jobban fog szenvedni, annál többet fog veszíteni (.) Néha olyan érzésem van, hogy csak néhányan állunk józanul a kérdéshez” – fogalmazott, és erre példaként hozta fel a ciprusi vezetést is.

A miniszter végezetül a kétoldalú kapcsolatokat méltatta, és arról számolt be, hogy 70 százalékkal nőtt a magyar turisták száma Cipruson a koronavírus-járvány kirobbanását megelőző évhez képest.

Hozzátette, hogy miután már háromezer magyar él a szigetországban, a kormány a diplomáciai jelenlét megerősítéséről döntött. Illetve elmondta, hogy a most aláírt felsőoktatási és kutatási együttműködési egyetértési megállapodás nyomán várhatóan nőni fog a Magyarországon tanuló ciprusi diákok száma.