A tárcavezető a Weinberg ’93 Kft. építőipari vállalat új sárospataki csarnoképületének átadásán hangsúlyozta, hogy a koronavírus-járvány gazdasági kihívásaira adott magyar válasz egyértelműen sikeresnek bizonyult, a hazai cégek ott vannak az új korszak legnagyobb nyertesei között.

Hirdetés

Kijelentette, hogy az eredmény ömagáért beszél, ugyanis tavaly soha nem látott ütemben nőtt a gazdaság, s a beruházások, a foglalkoztatottság és az exportteljesítmény rekordja is megdőlt.

Ennek kapcsán pedig aláhúzta, hogy ha a kormány az ellenfeleire hallgat, és segély alapú pénzosztásba kezd a beruházások ösztönzése, a munkanélküliség megelőzése helyett, akkor ez nem lett volna lehetséges. „Ha két évvel ezelőtt nem álltunk volna bele ebbe a vitába (…), akkor ma Magyarország nagyon mély szakadék alján lenne” – fogalmazott.

Szijjártó Péter leszögezte, hogy az új világgazdasági korszakban azok lesznek sikeresek, akik munkában tartják az embereiket, növelik a kapacitásaikat, elég bátrak ahhoz, hogy belevágjanak a kanyarban előzés manőverébe.

„A magyar gazdaság bizonyította, hogy még a legnehezebb körülmények között is képes a helytállásra” – mondta.

A magyar tulajdonú Weinberg ’93 Kft. beruházásának értéke 637 millió forint, amelyhez az állam 282 millió forinttal járult hozzá, így segítve 140 munkahely megőrzését.

A miniszter rámutatott, hogy a fejlesztés nyomán negyedével fog nőni a cég kivitele, ami rendkívül fontos az alapvetően exportorientált magyar gazdaság szempontjából.

Kiemelte, hogy az építőipar a magyar gazdaság egyik húzóágazata, amelynek teljesítménye 2017 óta meredeken emelkedik. Szavai szerint bár 2020-ban ezt a lendületet valamelyest megtörte a járvány, tavaly már ismét 13 százalékos növekedést produkált a 380 ezer embernek munkát adó szektor, amelynek termelési értéke így elérte az 5400 milliárd forintot.

Végezetül pedig arról is beszámolt, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a járvány ellenére hatvan vállalat élt a kormány beruházásösztönzési támogatásával. Az ennek keretében összesen 55 milliárd forint értékben megvalósuló fejlesztésekhez az állam 18 milliárd forinttal járult hozzá, így segítve több mint 31 ezer munkahely megőrzését a megyében.

Korábban írtuk