„Magyarországon, amióta vezetjük ezeket a statisztikákat azóta nem nagyon találkoztunk ekkora aszállyal. Azonban azzal nem is számoltunk, amit így utólag, fél évvel később látunk, és ami a valódi tragédiát jelenti az az, hogy a folyóvizeink vízszintje rettentően lecsökkent, vízhozamuk gyakorlatilag megszűnt, és ennek a következtében a talajban 4–5 méter talajvízszint-csökkenés is volt 2022 nyarán. Ennek következtében a szántóföldi kultúrák, főleg a kapáskultúrák tönkrementek, és a harmadát, negyedét takarítottuk be, mint amit az előző években megszoktunk. (.) Az agrártermékek, a gabonatermékek összefüggnek mindenféle energia és ásványi anyagárakkal, ennek következtében a magyarországi termés nem meghatározó a világpiaci árak tekintetében. 2022-ben három–négy dolog befolyásolta igazán a gabonapiaci árakat. Az egyik legerősebb tényező az orosz–ukrán háború volt, és az ő komoly exportőri helyzetük bizonytalansága. Ennek volt egy nagyon komoly áremelő hatása, és mellette természetesen az Európát sújtó aszálynak is. Az energiaár emelkedésének, ami a termelési költségeket emelte, szintén volt egy nagyon komoly árnövelő hatása. Ne felejtsük el, hogy csak a műtrágyaárak négy–ötszörösére emelkedtek” – hangzott el többek közt az interjúban, amelyet teljes terjedelmében IDE KATTINTVA a Híradó honlapján olvashatnak.

Hirdetés
Korábban írtuk