Hirdetés

„A kötvények legnagyobb része zöld kötvény, vagyis forrásait igazoltan környezetvédelmi, klímavédelmi fenntarthatósági célokra fordítjuk” – tette hozzá. Megjegyezte azt is, nem volt ez mindig így. 2008-ban a baloldali kormány nem tudta fizetni a lejáró adósságokat, a piac nem volt hajlandó finanszírozni Magyarországot, végül az IMF-hez kellett fordulni – írta.

„Ma a válság ellenére is képesek vagyunk hosszú távra piaci forrást bevonni, köszönhetően az elmúlt évek következetes, hiteles gazdaságpolitikájának” – jelentette ki.

Azt írta, a bizalom visszanyerését segítette az eredményes adósság-kezelés: 4-ről 6 évre javult az adósság átlagos futamideje, kedvezőbbé vált a szerkezete, és biztonságosabb a finanszírozása is. Míg 2010-ben az adósság több mint fele külföldi devizában volt, addig mára ez az arány 25 százalék alá javult, a külföldiek aránya pedig az államadósság finanszírozásban 65 százalékról 30 százalékra csökkent.

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) azt közölte, hogy Magyarország pénteken japán jenben denominált úgynevezett Szamuráj kötvényeket bocsátott ki. A tranzakció során négy különböző futamidejű sorozat piacra vitelével 75,3 milliárd jen összegű forráshoz jut az ország.

A négy sorozatból a három, hosszabb futamidejű 5, 7, és 10 éves futamidejű zöldkötvény, melyekkel Magyarország tovább szélesítette és mélyítette kapcsolatait a japán zöldbefektetők körében. A legrövidebb, hároméves hagyományos kötvény 16 milliárd jennel részesedik a csomagból.

A kötvénykibocsátás főszervezői a Daiwa Securities Co. Ltd., a Mizuho Securities Co. Ltd. és a Nomura Securities Co. Ltd. pénzintézetek voltak – tette hozzá az ÁKK.

A sikeres tranzakció során sikerült a legutóbbi, 2020. szeptemberi Szamuráj kötvényhez képest minden futamidőre kedvezőbben árazni, továbbá közel háromszorosára – 59,3 milliárd jenre – növelni a befektetők által lejegyzett zöldkötvények összegét.

A hagyományos sorozatból befolyó összeget az ÁKK Zrt. általános finanszírozási célokra fogja felhasználni. A zöld sorozatokból befolyó összeget a központi költségvetés egyes zöld kiadásainak finanszírozására és refinanszírozására fogja fordítani a kibocsátó a Zöldkötvény Keretprogramjával összhangban.

Korábban írtuk