Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Hirdetés

A pénzügyminiszter kiemelte: a visszavásárlással párhuzamosan az országkockázati mutató 12 éve nem látott szintre, 47 bázispontra javult, ami azt jelzi, hogy az államadósság egyre olcsóbban finanszírozható és a magyar gazdaság megítélése egyre kedvezőbb.

Magas kamatozású dollárkötvények visszavásárlását hirdette meg az adósságkezelő egymilliárd amerikai dollár értékben január 21-27. között – emlékeztetett Varga Mihály.

Mint mondta: a 2021-24 közötti lejáratú, négy, magas kamatozású kötvényből összesen egymilliárd amerikai dollár névértékben vásárolt vissza az Államadósság Kezelő Központ, és árfolyamnyereséggel zárta le a devizaárfolyam-kockázat fedezésére szolgáló határidős ügyleteket. A visszavásárláshoz az állam meglévő forint- és devizalikviditása szolgált, így új devizakötvény kibocsátására nem volt szükség.

A tárcavezető hangsúlyozta: az ügylettel jelentős, összesen 42,7 milliárd forintos eredményszemléletű kamatmegtakarítást ér el az állam 2024-ig, amelyből 16,5 milliárd forint már 2020-ban érvényesül.

Magyarország ötéves CDS felára 2010-ben még 400 pont közelében járt, majd az IMF-fel vívott küzdelem idején 700 pont fölé is nőtt, azonban az elmúlt tizenkét évben nem volt példa arra, hogy 50 pont alá javuljon – emelte ki Varga Mihály hozzátéve, hogy ezzel a magyar CDS felár a lengyel mutatóval került közel azonos szintre.

Mint fogalmazott: a kedvező folyamatban szerepet játszik az a tény, hogy Magyarország folyamatosan csökkenteni tudja az államadósság bruttó hazai termékhez viszonyított arányát, és az államadósság finanszírozására külföldi helyett egyre inkább hazai forrásokat vesz igénybe, növelve ezzel a magyar gazdaság stabilitását.