Az államtitkár elmondta, hogy a feldolgozó kapacitások fejlesztése érdekében tavaly az élelmiszeripari üzemek kisebb léptékű fejlesztésére 50 milliárd forint értékben, komplex beruházásokra pedig 200 milliárd forint keretösszeggel írtak ki pályázati felhívásokat.

Hirdetés

Országos szinten 1187 pályázat érkezett 400 milliárd forintot meghaladó összegben. Az Élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztése elnevezésű felhívásban eddig 64 kérelem részesült több mint 46,2 milliárd forint támogatásban.

Farkas Sándor kiemelte, a kormány az élelmiszeripari termékek feldolgozottsági szintjének növelése érdekében az európai uniós vidékfejlesztési forrásokhoz biztosított nemzeti kiegészítő forrás mértékét a korábbi 17,5 százalékról a maximális 80 százalékra emelte. Így az új uniós ciklusban összesen 4265 milliárd forint áll rendelkezésre fejlesztésekre.

A politikus elmondta, a Megújuló vidék, megújuló agrárium program megvalósulása, az élelmiszertermelés modernizációjának érdekében 2022 nyaráig dönteni kívánnak a majdnem háromezer milliárd forintos keretösszegre érkezett pályázatokról.

Tóth Béla, a Gyermelyi Zrt. elnök-igazgatója elmondta, a 2023-as betakarításra elkészülő tároló rendszer a cég harmadik malmát szolgálja ki, a létesítményben a malom fél évre elég alapanyagát lehet tárolni.

A 4 silóból álló, 40 000 tonnás gabonatároló rendszer óránként 200 tonna búzát tud megmozgatni. Az automata termékforgatás közben a tisztítást és a szellőztetést is elvégzik a berendezések.

A silókon kívüli egyéb kiegészítő berendezések, szállítópályák magyar gyártmányúak, a kivitelezési és elektromos tervek is magyar mérnökök munkája.

A vállalatcsoport termékei előállítására zárt integrációt működtet, amely európai szinten is egyedülálló. A liszt termékpályát megalapozó növénytermesztési ágazat 8400 hektár földterületen gazdálkodik.

A vállalatcsoport az MTA Martonvásári Kutatóintézete által nemesített vetőmagokat szaporítja, amit a saját vetőmagüzemében dolgoz fel. Ebből az integrációban lévő gazdáknál és a vállalatcsoport területein étkezési búzát termesztenek, a termést helyben őrölve használják fel a tésztagyártásra.

A cég Magyarország egyik legnagyobb tojástermelője is. Az évi 140 millió darab tojást adó ágazat már a naposcsibe nevelésétől kontrollálja a folyamatot. Az állatok takarmányszükségletéről a 2018-ban átadott takarmánygyár gondoskodik.

A megtermelt tojást zömében a tésztagyárban használják, másik része pedig héjas tojásként jut a piacra.

A tésztagyár évi 70 000 tonna száraztészta előállítására alkalmas. A Magyarországon elfogyasztott száraztészta majdnem fele ebből az üzemből kerül ki, valamint exportra jelenleg a világ 24 országába szállít tésztát a vállalat.

A Gyermelyi Zrt. 2019-ben 28,2 milliárd, 2020-ban pedig közel 29 milliárd forint konszolidált árbevételre tett szert. A társaság adózott eredménye a 2019-es 511 millió forintról 2020-ban 1,489 milliárdra emelkedett.

A cégcsoport az elmúlt öt évben 22 milliárd forintot fordított beruházásokra. A társaság közel 500 főt foglalkoztat közvetlenül, az általuk szervezett termelési integráció több ezer családnak jelent biztos megélhetést.

Korábban írtuk