Régiós viszonylatban is kiemelkedő a hazai szállodák és vendéglátóhelyek piacának talpra állása a két éve megtört turizmusban, amely a járványhullámok alatt leginkább a külföldi utazók pénztárcájának kitett Budapesten szenvedte el a bevételhiányt.

Hirdetés

Két éve a baloldali fővárosvezetés az addig Európa-szerte rekordokat döntő szektort forráshiányra hivatkozva teljesen magára hagyta, a budapesti turizmus azonban a kormány gazdaságmentő intézkedései és a következetes járványkezelés nyomán – más régiós fővárosokkal szemben – már tavaly regenerálódni kezdett, miközben a vidéki Magyarországon az elmúlt két évben csúcsra járt a belföldi kereslet – olvasható a cikkben.

A korlátozások alól felszabadult európai országokból az átoltottság növekedésével és a légi járatok sűrűsödésével idén már hónapról hónapra több külföldi érkezik. Ugyan a szektort immár a február végén kezdődött orosz-ukrán háború és a nyomában járó infláció állítja kihívások elé, a beutazó forgalom ingadozása a rendelkezésre álló eddigi adatok szerint nem okoz nagy veszteségeket.

Az év első három hónapjában a magyarok tíz legnagyobb küldőpiaca közül az első helyen végzett Ukrajna, amelynek turistái az orosz invázió elől Magyarországra utaztak és március végéig 160 ezer vendégéjszakát töltöttek el a kereskedelmi szálláshelyeken. Őket a hagyományos küldőországokból sorrendben a németek, az osztrákok és a csehek követték a listán – derült ki a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének havi adatokat elemző Trendriportjából.

A 2021-es alacsony bázishoz képest az év harmadik hónapjában a vendégéjszakák száma országosan összesen 569 százalékkal, míg a fővárosban 486 százalékkal, a Budapesten kívüli szállodákban pedig 636 százalékkal emelkedett. A Balaton – a legnépszerűbb magyarországi úti célként – stabilan tartotta forgalmát a járványos időkben is, amit jól mutat, hogy a tó körüli régió látogatottsága tavalyhoz képest 2,45 százalékkal nőtt az egy hosszú hétvégét is magába foglaló tavasz eleji hónapban.

A forgalom az inflációs hatások mellett bővült látványosan, pedig a bruttó szobaárak átlagos drágulása százalékban két számjegyű volt márciusban. Ekkor 2019-hez képest országos szinten 10,6, Budapesten 31, a Balatonnál pedig 45,6 százalékkal kellett többet fizetni a szállodai tartózkodásért.

Korábban írtuk