Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Hirdetés

Az eseményen a kormányfőhelyettes arról beszélt, a kormány támogatja a vadhús fogyasztását, mert biológiai szempontból ez a legtisztább, legértékesebb és legegészségesebb húsféle, ízvilága miatt pedig különlegesnek számít.

„Ezért Magyarország kormánya messzemenően támogat mindent, ami a vadhús és a hal fogyasztásának a növekedését eredményezi” – fogalmazott. Semjén Zsolt hangsúlyozta, Magyarország vadászati nagyhatalomnak, a magyar vadászat pedig hungarikumnak számít, valamint az osztrákkal, a bajorral, a csehvel és a szlovákkal együtt a világ legmagasabb vadászati kultúrái közé tartozik.

Jelezte, részben ezt a kultúrát, részben pedig a vadgazdálkodási értékeket szeretnék bemutatni a 2021-es Egy a természettel című vadászati világkiállításon. Az eseményen a teljes vadászati és halászati ágazat bemutatására törekednek a szervezők, bemutatkoznak például a lovassportok, a kutyatenyésztők és solymászok, a vad- és halgasztronómia ételei pedig a kisebb településekre is eljutnak – tette hozzá.

Semjén Zsolt elmondta, a vadásztatás, a falusi turizmus és a vadhúsfeldolgozás, illetve a gasztronómia kapcsolata az ország számára nemzetgazdaságilag is fontos, szélesebb értelemben tehát nagy bevétel kötődik a vadászathoz.

Korábban írtuk

A családi vállalkozásban megépített üzem elsősorban a vadászati szezon alapanyagait dolgozza majd fel, az itt előállított friss és fagyasztott vadhús lesz az egyik fő termék. A szezonalitást prémium kategóriás sonkafélékkel, füstölt szalámival, kolbásszal, érlelt marha- és vadhúsokkal, illetve szuvidált (vákuum alatt főzött) termékek gyártásával egyensúlyozzák, a gyár egy másik üzemrészében a tervek szerint lőtt szárnyasvadat és más baromfiféléket dolgoznak fel.

A 70-100 tonnás kapacitású, tíz munkavállalót foglalkoztató vadhúsfeldolgozó a Vidékfejlesztési program 401,5 millió forintos támogatásával, több mint 814 millió forintból épült fel.