Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Hirdetés

Az Egységes Szanálási Testület (SRB), az Európai Unió szanálási szervezetének kedd esti bejelentése szerint elrendelte az ausztriai Sberbank Europe AG., a hazai Sberbank Magyarország Zrt. anyavállalatának végelszámolását. Mint ismeretes, a hazai Sberbank az orosz-ukrán válság nyomán az osztrák anyabanktól, illetve annak tulajdonosától, a – nemzetközi szankciók által sújtott – orosz Sberbanktól érkező negatív hatások miatt került súlyos fizetőképességi (likviditási) és tőkehelyzetbe – jelezték.

Az anyavállalat fizetésképtelenségének kimondása nyomán előállt helyzetben az MNB is határozatában visszavonta a Sberbank Magyarország Zrt. tevékenységi engedélyét és kezdeményezte a bíróságon annak végelszámolását. A jegybank a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft.-t (PSFN) jelölte ki végelszámolónak.

A közleményben emlékeztettek: az MNB az elmúlt napokban – az ügyfelek és valamennyi érintett fél érdekeinek védelmére – kísérletet tett arra, hogy a végelszámolás helyett megnyugtatóan rendeződhessék a hazai Sberbank helyzete, ám e lépések eredménytelennek bizonyultak.

Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) a jogszabály által előírt 10 munkanapon belül – az adott betétes tényleges betétösszegétől függően – akár 100 ezer eurós összeghatárig (jelenlegi árfolyamon több mint 36 millió forintig) kártalanítja a biztosított követeléssel bíró betéteseket a hitelintézeti törvény alapján. A kártalanítás a magyar Sberbanktól az OBA-nak átadott információk alapján automatikus, azt az ügyfeleknek nem kell kérelmezniük a magyar garanciaintézménynél.

Korábban írtuk

Az OBA-védettség – a befektetési alap, biztosító, befektetési vállalkozás, stb. kivételével – mindenkire vonatkozik. A védelem a forintban vagy devizában elhelyezett betétre is kiterjed, ideértve a folyószámlán elhelyezett összeget, a lekötött betétet, az okiratos betétet és azok kamatait is. A magánszemélyek mellett a vállalkozások, egyesületek, alapítványok betéteire is vonatkozik a védelem, beleértve a külföldön élőket és a külföldieket is. Az évi 500 ezer eurónál kisebb költségvetésű önkormányzatok szintén részesülnek az OBA-védelemben. Ha egy ügyfélnek több betétje van egy banknál, ezek összeadódnak a kártalanítás összeghatárának meghatározásakor, és együttesen a kifizetési limitig fizethetők ki – ismerteti a jegybank.

A közlemény szerint az OBA a további tudnivalókról részletes tájékoztatást fog adni az ügyfeleknek, és a jegybank is folyamatos tájékoztatást nyújt. A fogyasztók a témával kapcsolatos megkereséseikre az MNB ügyfélszolgálatán és a megyeszékhelyeken elérhető Pénzügyi Navigátor tanácsadó irodákban írásban, telefonon vagy személyesen is kaphatnak választ.

Az MNB egyúttal hangsúlyozta: a mostani eseményeknek nincs hatása a hazai pénzügyi rendszer egyéb tagjaira, amelyek – amint azt az elmúlt nyugodt időszakok is mutatták – változatlanul biztonságosan, a megszokott rendben szolgálják ki ügyfeleiket.