Különleges szimulációt készített a Lounge Group. A játékos pszichológiai teszt a pandémia időszakának illetve bármilyen más krízishelyzet bizonytalanságainak hatásait szemlélteti és elemzi. Az ügynökségcsoport „Munkadinamika” projektjének keretében zajló kutatássorozat következő fejezeteként a kontrollszimulátor az Internet Hungary 2021 konferencián debütált, ahol több mint 270 előadó és fórumrésztvevő, illetve közel kétezer látogató volt jelen. A Munkadinamika projekt célja irányt mutatni a vezetőknek és kulcsot adni a kezükbe, hogy egy esetleges válsághelyzetben (a pandémiától elvonatkoztatva) hogyan tudják megerősíteni és támogatni munkatársaikat, beosztottjaikat.

Hirdetés

A kutatás első szakaszából az az insight került napvilágra, hogy ha a vezető ismeri a kollégák kontrollal kapcsolatos viszonyát, akkor az segítséget nyújt számára az adott munkatárs munkahelyi és mentális helyzetét megismerni és időben beavatkozni. A kontroll változását játékélménybe csomagoló teszt normálistól eltérő helyzetekben vizsgálja és zavaró tényezők közepette veszi górcső alá a játékosok viselkedését, az érzékszervek fizikai összezavarása mellett megoldandó feladatokkal.

A játékos, mégis kontrollvesztéssel járó feladatokban több mint hatvanan próbálták ki magukat az esemény két napja alatt. A főként diplomás, vezető pozícióban dolgozó résztvevők összesen több mint 25 órán keresztül tették próbára képességeiket. A játékosok több mint fele volt nő, a résztvevők közel hatvan százalékban pedig felsővezetők vagy diplomához kötött szellemi foglalkozásúak voltak. A tesztelők nagyjából egyenlő arányban kerültek ki a 30-39, 40-49, illetve 18-29 éves korosztályból, e három csoport tette ki a kihívásra vállalkozók kilenctizedét. A tesztalanyok legnagyobb részben, 50 százalékban – az esemény jellegéből is adódóan – a marketing, média és PR területén dolgoznak, de az értékesítés-kereskedelem, illetve az adminisztráció- irodai munka is képviseltette magát.

Korábban írtuk