Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Átadták a Klebelsberg Kastély könyvtárát

Hangsúlyozta: a kormány küldetésének tekinti Magyarország épített örökségének, történelmi emlékeinek megőrzését.

Hirdetés

A tárcavezető emlékeztetett, hogy a 2010 előtti kormányok idején tönkrementek, az enyészetig pusztultak a kommunisták által elkobzott, állami tulajdonba vett, majd magukra hagyott épületek. A polgári kormány azonban visszaadta régi dicsőségét számos kastélynak, várnak, mint például a Várkert Bazár, vagy a 2017-ben átadott Klebelsberg Kastély.

Az 1,1 milliárd forintos kormányzati támogatásból renovált, Klebelsberg Kuno egykori kultuszminiszter kastélya ma már több funkcióval bír: kutatási helyként, képzési központként és szálláshelyként várja a látogatókat – ismertette a miniszter.

Varga Mihály elmondta: a könyvtár 2017-ben, a felújított kastélyegyüttes átadásakor már készen állt, terét az eredeti állapotának megfelelően sikerült rekonstruálni. Mostanra a polcokon újra több mint ezer kötet található, az elmúlt közel öt év gyűjtésének köszönhetően.

A miniszter felidézte: Klebelsberg Kuno nemzetépítő politikus volt, Magyarország konzervatív hagyományon alapuló megújításának egyik legjelesebb képviselője. Számos, politikai programmá érlelt gondolata mentőövet jelentett az akkori megcsonkított, megbénult Magyarország működőképessége szempontjából, de ezzel egy időben segítette a magyar emberek előre lépését, boldogulását is – fejtette ki Varga Mihály.

Ma is érvényesek a klebelsbergi gondolatok

A kultúra, a művészet, az oktatás azok a téglák, amelyek megtartják a magyar nemzet épületét. Klebelsberg Kuno gondolatai jegyében adtuk vissza a köznek az egykori kultuszminiszter kastélyát és könyvtárát – mondta Varga Mihály.

„Ez a nemzet, amely számos tragédiát, köztük Trianont hordoz magával, egyfajta újjászületést tudott megélni a bethleni konszolidáció időszakában. Ennek oszlopos tagja volt Klebelsberg Kuno 1922-től 1931-ig kultuszminiszterként” – mondta Varga Mihály.

A rendezvényen köszöntőt mondott Gór Csaba fideszes képviselőjelölt, Kálmán Ernő, a rekonstrukciót tervező építész, Ujváry Gábor történész, Vigh Annamária jogász, és jelen volt Schmitt Pál volt államfő is.

Mint a felszólalók elmondták, a Klebelsberg kastély Magyarország öt kultúrtörténetileg legfontosabb épületegyüttese közé tartozik. Gróf Klebelsberg Kuno kultuszminiszter itt élt 1932-ig, haláláig, itt fogadott jelentős külföldi politikusokat, kultúrpolitikusokat.

Klebelsberg Kuno halála után a kastélyban az özvegy és a húga lakott, az épületegyüttest a második világháború után bérbe adták üdülőnek, majd 1949-ben az állam lefoglalta a kastélyt, kitelepítette az özvegyet, Klebelsberg négyezer kötetes könyvtárát teherautóra dobálva vitték el ismeretlen helyre. A kastélyban volt szakszervezeti iskola, számos egészségügyi intézmény működött itt, majd hosszú éveken át állt üresen, állaga teljesen leromlott. 2008-ban került visszavásárlással állami tulajdonba, felújításáról 2013-ban döntöttek, a munkálatok 2017-ig tartottak, a rekonstrukció költsége mintegy 900 millió forint volt.

A Klebelsberg könyvtár több ezer könyvének egy része annak idején valószínűleg az Országos Széchényi Könyvtárba került. A könyvtárszobát az eredeti állapotoknak megfelelően, faborítással, polcokkal, szekrényekkel újították fel, a tervek szerint a jövőben kutatási központként működhet a Kárpát-medencei és a határon túli magyar fiatalok számára.

Korábban írtuk