Hirdetés

Andrea Bocelli álma teljesült, amikor meghallotta, hogy saját csodálatos hangszínét és tehetségét átörökítette gyermekébe. Matteo ezen adottságok birtokában már kifejleszthette azt az énekesi képességet is, amellyel a jövőben édesapja nyomdokaiba léphet. Szorgalmasan tanult és alakította ki azt az egyediséget, amelynek megnevezéséhez igencsak keresni kell a legjellemzőbb szavakat. De talán nem is szükséges, inkább hallgatni kell énekét, mert így kaphatunk minden hasonlatnál tökéletesebb összevetést. Már az is lélegzetelállító volt, amikor édesapjával kettőst énekelt, most azonban egyedül bizonyít. Első albumának olaszul és angolul énekelt, főleg romantikus dalai – köztük a For You és a Chasing Stars – tanúsítják, hogy az alma nem esett messze a fájától.

Korábban írtuk