A rajongók: múltba nyíló ablak

Kemény Zsigmond eredetileg 1858–1859-ben megjelent regénye Erdély hatalmi-politikai-vallási ellentétektől terhelt XVII. századi történelmébe enged bepillantást, az 1638-as esztendő történésein keresztül.

Az erdélyi fejedelem – a református I. Rákóczi György – ügyesen lavíroz a Habsburgok és a török között, de még ebben a kényes helyzetben is felvetődik benne, hogy a magyarországi protestánsok megsegítésére fegyverrel vonuljon a magyarok Habsburg-házból való katolikus királya, III. Ferdinánd ellen.

Tanácsadója, Kassai István azonban úgy véli, hogy a háború megindítása előtt célszerű volna leszámolni a rajongókként emlegetett vallási csoportosulás, vagyis a szombatosok közösségének tagjaival, akikről urával, Rákóczival együtt gyanítja: ha rajtuk múlna, más ülne a fejedelmi trónon.

Persze, más oka is van, hogy e közösség ellen forduljon: pénzsóvársága arra indítja, hogy megszerezze magának a szombatos Pécsi Simon – a korábbi fejedelem, Bethlen Gábor volt kancellárja – vagyonát és birtokait. E célból örökbe fogadja unokaöccsét, Kassai Elemért, aki amúgy a Pécsi lány, Debóra vőlegénye. Hiszen ha az ifjú párnak a házasságkötés után nem születik gyermeke, rá, Kassai Istvánra száll Debóra hozománya, a mesés Pécsi-vagyon!

A volt kancellár azonban tisztán látja, ellenlábasa mire áhítozik, ezért eltiltja lányát Kassai Elemértől. Debóra – aki őszintén szereti Elemért, s az is őt – aláveti magát apja akaratának, csak később fordul szembe vele. Ám ekkor szerelme, Elemér már belépett a hadseregbe, és a színen feltűnt egy újabb férfi: Gyulai Ferenc.

De Kassai István nem fogadja el, hogy hoppon maradt: mivel egy szombatos prédikátorban, bizonyos Laczkó Istvánban felismer egy szökött jobbágyot, megzsarolja: épüljön be Pécsi környezetébe, és informálja őt az ott zajló eseményekről, máskülönben gyermekeinek újra jobbágyként kell tovább élniük. A prédikátor vállalja, hogy spionná lesz, ám a tény, hogy ezzel árulást követ el a szombatosok ellen, kimozdítja lelki egyensúlyából, és megtébolyodik.

Laczkó asszonya, a nemesnek született Bodó Klára azonban sem férje iránti szerelmében, sem szombatos hitében nem inog meg. A fejedelem felesége, Lorántffy Zsuzsanna támogatását elnyerve megkísérel fordítani férje sorsán, és helyreállítani családja megbomlott egységét – de könnyen lehet, hogy későn: a szálak a szombatosok balázsfalvi gyűlésén futnak össze…

Talán e rövid cselekményvázlatból is kitűnik: A rajongók több szálon futó, számos szereplőt mozgató regény. Így aki vállalkozik a feladatra, hogy színpadra állítsa, mindenképpen végre kell hajtania néhány módosítást, hogy az adaptáció működőképes legyen.

Annak, aki megtekinti az Udvari Kamaraszínház márciusi premierdarabját – A rajongók Andrási Attila által írott és rendezett színpadi változatát, melynek Csurka Dóra volt a dramaturgja –, alighanem az lesz az első benyomása, hogy a dráma első harmada még e módosításokkal együtt is kissé zsúfolt. Kezdetben annak sem magától értetődő, ki kicsoda, ki kivel van, ki mit akar valójában és mi a vallása, aki valamikor olvasta a történetet, hát még annak, aki az irodalmi előzmény ismerete nélkül ült be az előadásra!

A darab középső harmadára azonban tisztázódik mindez – ám a lezárás ismét kérdéseket vet fel. Hogy a színpadi változat készítői egyszerűen kihagyták a könyv bizonyos szereplőit, például Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszonyt – szerepének egy részét a fejedelem menye, Báthory Zsófia szerepébe építve –, már menet közben feltűnhet a regény ismerőinek, ám ez még megmagyarázható az egyszerűsítés szükségszerűségével. Az azonban, miért kellett a könyvben olvasható lezárástól alapvetően eltérő fináléval ellátni a darabot, nem feltétlenül érthető. A könyvben ugyanis úgy ér véget a történet, hogy a békítő szándékkal érkező Elemért Balázsfalván felkoncolják, és az összetűzésben az árulóvá lett Laczkó István is életét veszti. Pécsi Sámuel és lánya, Debóra fogságba esik, és a volt kancellár birtokai – a fejedelem döntése értelmében – Gyulai Ferencre szállnak. I. Rákóczi György ugyanis őt jelölte ki Debóra vőlegényéül. Igaz, Gyulai inkább Laczkó özvegyét, Bodó Klárát vezetné oltár elé, ám az hallani sem akar erről: az elesettek istápolásában találja meg életcélját. Kassai pedig kegyvesztett lesz, és hivataláról lemondva visszavonul a politikától…

A színpadi változat lezárása azonban kevésbé erőteljes, kevésbé hatásos, mint a könyvé, nem utolsósorban azért, mert kissé erőszakolt és közhelyes: a szeretet szükségszerűségét és fontosságát hangsúlyozza, némileg szájbarágósan.

Ráadásul elsikkad a darabban, kik is a rajongókként emlegetett csoportosulás tagjai. Nos, a szombatosoké egy puritán vallási irányzat volt a protestantizmuson belül, melynek követői visszatértek az ótestamentumi hagyományokhoz. A felfogásukat, szokásaikat bemutató cikkek alapján ez például abban nyilvánult meg, hogy nem a vasárnapot tekintették pihenő- és ünnepnapnak, hanem a szombatot; nem fogyasztották a Mózes III. könyve által tisztátalannak mondott állatok húsát; és gyermekeiknek – akiket nem kereszteltek meg – ószövetségi keresztneveket adtak.

I. Rákóczi György 1638-ban – abban az évben, amelyben A rajongók játszódik – perbe fogta őket. Ez volt a dési terminusként emlegetett tárgyalássorozat, melynek végén azokra, akik nem voltak hajlandók megtagadni hitüket, fej- és vagyonvesztés várt. (A halálbüntetést később börtönre változtatták, de így vagy úgy: az 1638-as év a szombatosok üldöztetésének kezdetét jelentette Erdélyben.)

A történelmi eseményektől az előadáshoz visszatérve: a Papp Janó által tervezett jelmezek szemet gyönyörködtetőek, egy nagyobb szabású produkcióban, mondjuk egy történelmi kalandfilmben is megállnák a helyüket. Dóczy Péter mértékletességre törekvő, a túlzott erőszakot elvető államférfivá formálja I. Rákóczi Györgyöt. Tokaji Csaba ábrázolásában háttérbe szorul Kassai István körmönfont ravaszsága.

Orbán Borbála meggyőzően hozza a szerelméről az apja kedvéért lemondó, ám azt el nem felejtő, érző szívű fiatal lányt. A fejedelem menyét, Báthory Zsófiát alakító Hevesi Tóth Evelinnek jut néhány komikus hatást keltő mondat, melyeket érezhető élvezettel ad elő.

Összegezve: az Udvari Kamaraszínház márciusi premierdarabja, A rajongók mintegy másfél órára felnyit egy múltba néző ablakot, melyen keresztül a néző kurta, a részleteket nem feltétlenül feltáró pillantást vethet a XVII. századi Erdélybe. Az előadás hatása így elsősorban abban nyilvánulhat meg, hogy a történelemkedvelő ember hazaérve elolvassa Kemény 1858–1859-es eredetijét. n