Fotó: MTI, archív, illusztráció
Hirdetés

A közlemény első mondatában az MSZP elismerően szól a magyar kultúra színvonaláról: „Köszönhetően a kulturális területen alkotó és dolgozó embereknek, a magyar kultúra színvonala magas és elismerésre méltó.”

A folytatást azonban a kormány ekézésének szentelték:

„A kulturális szereplők – elsősorban a színházak – körében azonban idegesség uralkodik. Ennek oka, hogy a kormányzat kultúrharcot hirdetett. Olyan kérdésekbe szól bele és kényszeríti rá politikai akaratát a kultúra területén dolgozókra, ami káros és felesleges”

– állítják.

Mint annyi mindenre, erre is van megoldási javaslata az ellenzéki pártnak: szerintük a színházak, a könnyű- és klasszikus zenei koncertek, valamint a múzeumok állandó kiállításaira vonatkozóan 5 százalékos áfakulcsot kellene bevezetni, ugyanis úgy vélik, ez mutatja meg, „mennyire becsüli meg egy kormány a kultúrát”.