Szinte megmagyarázhatatlan, hogy a szinte kizárólag franchise-okra építő hollywoodi stúdiórendszerben hogyan rúghat labdába a Z, az elveszett várost és egyéb, remek ízléssel elkészített, de nem éppen rentábilis alkotásokat jegyző James Gray. A producerek talán a kommersznek hangzó történet miatt bíztak rá közel százmillió dollárt: egy kiváló képességű űrhajós (Brad Pitt) azt a feladatot kapja, hogy találja meg húsz éve eltűnt apját (Tommy Lee Jones), aki a galaxis peremén kutatva veszélyt jelenthet az emberi civilizációra. Hiába adná magát a téma, Gray mozijában mégsem a látvány dominál, a néhány pofás akciójelenet csak az eladhatóságot szolgálja. Az utazás ugyanis nem elsősorban térben, inkább a lélekben zajlik, a főszereplő miközben átszeli az univerzumot, szembenéz saját magával is. Az egzisztenciális dráma külcsínre a 2001: Űrodüsszeiát idézi, filozofikusságában és hangulatában pedig az Apokalipszis mostot és – bár mélységében nem éri el – Tarkovszkij alkotásait. Az év egyik legkülönlegesebb amerikai filmje.
Belső űr
Ad Astra – Út a csillagokba – brazil–amerikai dráma, kalandfilm, misztikus film, 2019
A cikk emailben történő elküldéséhez
kattintson ide,
vagy másolja le és küldje el ezt a linket: https://demokrata.hu/kultura/belso-ur-179039/
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Kultúra
/
legfrissebb a rovatban

Ezeréves időutazás
Az Országház – maga mögé utasítva Disneylandet, a Colosseumot, a Central Parkot és a Machu Picchut – ma a világ legnépszerűbb turisztikai látványossága.

Újjáépítik a bonchidai Bánffy-kastélyt
A bonchidai Bánffy-kastély, „az erdélyi Versailles”, évszázadokon keresztül volt a losonczi Bánffy család ősi fészke.

„A békességet a szabadsággal táplált szeretet tudja megalapozni”
Felavatták Sepsiszentgyörgyön a Szilvássy Carola Református Szeretetotthont.
Megjelent a Demokrata legfrissebb száma

A rendszer jól működik
Címlapinterjú Takács Péter egészségügyért felelős államtitkárral; Járműipari hatalom lett Magyarország; Az első nagy orosz győzelem; Ki védi meg Európát?; Hagyományéltetés a nagyteknőben – megújult az Ócsai Tájház-komplexum
kiemelt hírek

Ezeréves időutazás
Az Országház – maga mögé utasítva Disneylandet, a Colosseumot, a Central Parkot és a Machu Picchut – ma a világ legnépszerűbb turisztikai látványossága.
Erdő Péter: Ferenc pápa a mi gondjainkra, a mi helyzetünkre figyelt
Erdő Péter azt mondta, Ferenc pápa szereti a kis népeket meglátogatni.