Fotó: MTI/Lakatos Péter
Fodor Noel commis, Szabó László coach, Kelemen Roland séf és Dalnoki Bence csapatvezető (b-j) a magyar Bocuse d'Or csapat bemutatkozó sajtótájékoztatóján a fővárosi Hungexpón 2024. március 6-án
Hirdetés

Dalnoki Bence a magyar csapat szerdai budapesti sajtótájékoztatóján felidézte, hogy 2016-ban kezdődött a magyar sikerszéria a Bocuse d’Oron. Ekkor nyerte meg Széll Tamás a kontinensdöntőt, tavaly pedig éppen Dalnoki Bencének sikerült először felállnia a világdöntő dobogójára.

A legsikeresebb nemzetekhez képest persze Magyarország még gyermekcipőben jár, de mindent megteszünk, hogy az élmezőnyt megszorongassuk – jegyezte meg.

Elmondása szerint a magyar csapat felkészülése immár az utolsó fázisba ért. Ez már arról szól, hogy „robotizálják” a technikákat, az időzítést, ilyenkor változtatásnak már nem nagyon van helye – mutatott rá.

A magyar csapat élén a hazai döntő győztese, Kelemen Roland, a nyíregyházi Hunguest Sóstó szálloda séfhelyettese áll, a commis pedig a siófoki Fodor Noel, aki tavalyelőtt végezte el a szakácsiskolát, és családja éttermében dolgozik szülővárosában.

A coach pozícióját a Hungastnál dolgozó Szabó László foglalta el, aki korábban kétszer is indult a Bocuse d’Or hazai döntőjén, de szerepelt a nemzeti szakácsválogatottban is.

Kelemen Roland a kontinensdöntő idei témáiról szólva elmondta, hogy a tálat két fő összetevőből, a lofoteni skreiből, azaz egy Norvégiában honos tőkehalból, valamint a fröyai fésűkagylóból kell megalkotni. Ehhez két zöldségköretet kell majd készíteni, valamint egy harmadikat, amelyben a tőkehalnak is szerepelnie kell.

Korábban írtuk

A hústányér témája a Röros régióból származó rénszarvas-fartő, mellé az állat nyelvét és a lábszárát is fel kell használni, „csavarként” pedig egy helyi alkoholos italt, az akvavitet is.

Kelemen Roland elmondta, a skrei olyan tőkehal, amelynek feszesebb, izmosabb, kevésbé zsíros a húsa, így próbálnak vele finoman dolgozni, a természetességét megőrizni.

A rénszarvas-fartő annyiban különleges alapanyag, hogy – mivel az állat egész évben a szabadban legel, zuzmón, gyógynövényeken és hangán él – a magyar szarvasoknál kevésbé inas, ezért kellemesebb vele dolgozni – közölte.

Dalnoki Bence elmondta azt is, hogy a csapat felkészítésében részt vesz két igazi „Bocuse d’Or-veterán”, Széll Tamás, valamint Vomberg Frigyes is, hogy mindazt a tudást, amelyre az elmúlt években szert tettek, megosszák a mostani magyar csapattal is.

Ugyancsak szerepet vállal a magyar csapat felkészítésében Christian Andre Pettersen, aki kétszer, 2019-ben és 2021-ben is bronzérmet vihetett haza a Bocuse d’Or lyoni döntőjéről. A norvég séf elsősorban az alapanyagokkal kapcsolatos tudását és versenytapasztalatát igyekszik átadni a csapatnak.

Dalnoki Bence nagyon erős mezőnyt vár az idei kontinensdöntőben, sok induló ugyanis commis-ként már korábban is részt vett a Bocuse d’Oron, így komoly versenytapasztalattal érkeznek, a francia csapatot pedig Régis Marcon sztárséf fia vezeti.