A gasztronómiai programok közül Borbás Marcsi a Vörösmarty téri Csárdafesztivált emelte ki, ahová hét csárda települ ki és a kínált ételekkel be lehet barangolni a Kárpát-medencét. Meg lehet majd kóstolni egyebek mellett a gemenci vadpörköltet és a hargitai flekkent.

Hirdetés

Ezen a helyszínen három napon át az ország legjelentősebb népzenészei és néptáncosai lépnek fel, és a prímást a kockásterítős asztalokhoz lehet majd hívni – fűzte hozzá. Kiemelte, hogy a rendezvénysorozat szervezőbizottsága felügyeli az esemény árait, hogy azok „ne szálljanak el”.

Megemlítette, hogy a Magyar ízek utcájában meg lehet majd kóstolni az ország tortáját, ami meglátása szerint „minden idők legjobban sikerült tortája”. Szintén a Magyar ízek utcájában lehet megkóstolni a Szent István-napi kenyeret is, ami egy dunaharaszti sütödében durumbúzából készült.

A zenei programokról beszámolva hangsúlyozta, hogy a Vigadó téren új programelem lesz: három napon át reggeltől estig bárzongoráról szól majd zene. Az árnyas fák alatt „ismert dallamok csendülnek majd fel, de dalokat is lehet majd kérni”.

A Gellért-hegyen a Filozófusok kertjében babzsákokról lehet majd hallgatni a klasszikus magyar és világzenéket.

A Mesterségek ünnepe fesztivál a fesztiválban a Budai Várban – mondta a nagykövet, hozzátéve, hogy itt több mint száz helyszínen lehet majd betekintést nyerni, hogy népi tárgyaink hogyan készülnek. Az esemény díszvendége idén Csehország.

A Városliget és a Vajdahunyad vára a gyermekeké lesz, ahol a tavalyi siker után ezúttal is herceg- és hercegnőképző várja a kicsiket. Emblematikus magyar mesefigurák is megjelennek a vásári mutatványosok mellett, és lesz még egyebek mellett bábszínház, tűznyelők és bűvészek. Kitelepül a Magyar Honvédség és ki lehet majd próbálni egy repülőgépszimulátort is.

Borbás Marcsi a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról is beszélt, hogy a Millenárison a Divat és design fesztiválon a látogatók magyar divat- és formatervezők segítségével a különféle workshopokon megtanulhatnak szabni, varrni, és megismerkedhetnek a bőrdíszműveskedéssel is.

Korábban írtuk