Tudományos tanulmánykötet az író-politikusról
Csurkáról hitelesen
Ötvenhat, kényszerített aláírás, szerencsejáték, rendszerellenesség, ünnepelt színpadi sikerek, majd elhallgattatás. Oroszlánrész a rendszerváltásban, belesimulásra képtelen politikai elköteleződés. Megannyi állomás Csurka István életpályáján, amiről az erről megjelent tanulmánykötet kapcsán a szerkesztővel, Zárug Péter Farkas politológussal, a Miskolci Egyetem adjunktusával beszélgettünk.
– Hogyan született meg, miként állt össze a könyvhétre megjelent Csurka István – Néhány tanulmány egy életpálya megértéséhez című tanulmánykötet?
– Csurka István személye, sőt inkább személyisége és ebből fakadó munkássága kiváló téma. És itt nemcsak a politikusi pályáról beszélek, hanem az életútról, amelyet Csurka gyerekkorától bejárt az 1956-os forradalomig, majd a Színművészeti Főiskola nemzetőr-parancsnokságától a kistarcsai internálásáig, ahol féléves gyötrése után aláírt a III/III-as ügyosztálynak, hogy aztán az együttműködés hiánya miatt elbocsássák. És eközben berobbant az irodalmi életbe, kártyázott, ivott, lóversenyezett, és szidta a szocialista írókat. Óriási fazon! És akkor hol van még a rendszerváltó Csurka, az MDF-alapító, majd MIÉP-vezér?
Ami a kötet megszületését illeti, bő egy éve Domonkos László író barátommal iszogattunk egy este a Kossuth Klubban, és Csurkáról beszélgettünk valami apropó kapcsán, hogy „lám, Csurka ezt már mikor megmondta!”. És szóba jött, hogy az ő Csurka-monográfiáján kívül semmi nem jelent meg róla, különösen nem tudományos megközelítéssel. Akkor eldöntöttük, hogy ez nem maradhat így. A tudományterületek máris adták magukat: történettudomány, irodalomtudomány, politikatudomány. Azt is eldöntöttük, hogy a tanulmánykötet valóban meg kell maradjon tudományos munkának, nem heroizáljuk Csurkát.
– Kik a szerzők?
– A Kádár-korszak kiváló ismerőjét, Borvendég Zsuzsannát kértem fel, hogy alapos kutatással tárja fel Csurka viszonyát a kádári titkosszolgálathoz. Járja körül, és egyszer s mindenkorra tisztázza. Domonkos Lászlónak irodalomtörténészként – a Csurka-monográfia után – az életrajzi tanulmány jutott, míg korunk egyik legnagyobb magyar drámaírója, Pozsgai Zsolt részben pályatársként a drámáit dolgozta fel, fantasztikusan beleszőve Csurka világlátását a kádári nyomasztó létezésről és azt, ahogyan a drámák és a lóverseny által Csurka művei szereplőivel együtt menekült ebből a világból. A Havi Magyar Fórum egykori főszerkesztője, Vasvári Erika irodalomtudományi tanulmányában 25 év munkája nyomán a teljes Csurka-bibliográfiát készítette el. A könyv megjelenését Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának volt tárcavezetője és Hubay György egykori országgyűlési képviselő támogatta, és a L’Harmattan Kiadó gondozásában látott napvilágot a kötet.
– Aminek ön is szerzője, már csak Csurka István MIÉP-elnöki főtanácsadójaként is.
– Én a politikatudományi megközelítést képviselem, de nem teljes politikusi képet akartam adni Csurkáról, ahhoz több időre lett volna szükségem, és minden bizonnyal jóval kritikusabb lettem volna. Tanulmányom a Csurkát politikailag leginkább meghatározó Néhány gondolat… című írására koncentrál. Erre ő is úgy tekintett, mint ami összefoglalja addigi politikai álláspontjait, és amelyből következik minden utána jövő véleménye. Ahogy a rendszerváltozás folyamatát is elementárisan meghatározta ez az írás, úgy a csurkai politikai szerepkör is eldőlt benne. A médiabeli polémiát is felidézem a Csurka-dolgozat kapcsán, ahogyan azt is, hogy elsőként Bencsik András írt fontos elemzést a Pesti Hírlapban a Néhány gondolatról, és ő indított róla korszakos sajtóvitát, jelezve, hogy Antall és Csurka más-más történelmi utat kínált a magyarságnak 1992-ben. Csurka személyével összefüggésben a nácizásról, antiszemitázásról is nyíltan írok, úgy gondolom, ez megkerülhetetlen. Szerintem kapunk hideget-meleget a kötet kapcsán, aminek bemutatója a budapesti Kossuth Klubban lesz 2023. június 7-én este fél hatkor, de a könyvhéten dedikáljuk is szerzőtársaimmal.