Hirdetés

Az 1965-ben Angliában született Saul Hudson, becenevén Slash szinte teljes életútja nyitott könyv, de néhány érdekességre érdemes felhívni a figyelmet. Tizenéves korában basszusgitárral kezdte, ami a legtöbb hangszert tanulni vágyó kezdő számára a legegyszerűbb, hiszen elég, ha csak az egyik, egy ujjal lefogott húrt pengeti. Gitártanára azonban csak akkor oktatta tovább, ha megtanulja a hangrendszerek csínját-bínját. Vállalta, és napi tizenkét órát is gyakorolt.

Tizenegy éves korától szüleivel az Egyesült Államokban élt, ahol jelentkezett az akkoriban rangos amerikai glam rock irányzatú (gyakran nőnek sminkelt férfi zenészek) Poison csapat Bret Michaels nevű énekesénél. Az azonban arra hivatkozva elutasította, hogy beemelése a rivális Aerosmith stílusirányába vitte volna őket. Ez volt a szerencséje, mert így tudott csatlakozni az Axl Rose vezette Guns N’ Roses társulathoz, amelynek minden jelentős felvételén ő pengetett. Félénkségét szemébe hulló fürtös hajával, majd méretes cilinderével palástolta, amit egy veretes derékövvel egészített volna ki. Addig próbálgatta, amíg inkább a kalapja köré sikerült rögzítenie, és attól kezdve olyannyira magáénak érezte, hogy még perrel is fenyegetett egy másik neves zenészt, aki hasonlót viselt.

Kezdetektől a munka megszállottja volt, dalaikat telepakolta gitáralapokkal, majd többször különböző szólókat is rájátszott. Villámgyorsan dolgozott, ami először csak összezördüléshez, majd váláshoz vezetett Axl aprólékos, lassú módszere miatt. Több csapata volt, ismert sztároknál kísérőzenészkedést is vállalt. Fellépett Michael Jackson egyik turnéján is, ahol furcsa helyzet adódott. Az énekes Dangerous albumának Black or White című dalának végén nem hagyta abba a szólózást. Michael egy ideig rögtönzött mozgással követte, majd félreállt, és csak bámulta, végül biztonsági embereket küldött rá, akiket a gitáros mosolyogva félrerugdosott. Az egész jelenet nem illett a koncert jellegébe, de állítólag része volt a látványosságnak, ami többször is előfordult a turné során.

Jelenlegi társaival már 2020-ban elkezdték a világjárást, de a Covid miatt abba kellett hagyniuk, ezért is kapta mostani folytatása a Rest of the World Tour (A világturné maradéka) elnevezést. A Guns N’ Roses-időkben még drogrehabilitáción is részt vevő gitáros már évtizedek óta mentes a káros szenvedélyektől, jó ideje már cigire sem gyújtott rá. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az öltözőbe kért elemózsia és frissítő: tej, kávé, víz, jeges tea, gyümölcslevek, zöldségfélék, sajttálak. Ez az étrend legalább annyira sajátos, mint az, hogy a nagyjából kétórás, húszdalos koncert egyik ráadásnótája Elton John szerzeménye, a Rocket Man. Műsora a teljes életművéből válogat, társai Myles Kennedy mellett Frank Sidoris ritmusgitáros, Todd Kerns basszusos és Brent Fitz dobos.

Korábban írtuk

Slash elismertségét jelzi, hogy tenyérlenyomata megtalálható a hollywoodi Hírességek sétányán (Walk of Fame), a Time magazin pedig a világ tíz legjobb gitárosa között Jimi Hendrix után a második helyre sorolta.