Fotó: Demokrata/T. Szántó György
Ferenczi György
Hirdetés

Az idei fesztivállal kapcsolatban tartott sajtótájékoztatón Süli János, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta, kérdéses volt, hogy sikerül-e összehozni az idei, 31. Gastroblues-találkozó pénzügyi fedezetét. Kovács Antal, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. kommunikációs igazgatója pedig arról számolt be, hogy a politikai és gazdasági élet magasabb szféráiban érvelt a fesztivál támogatása mellett. Többek között azzal, hogy az NB I-es labdarúgóklub mellett a Gastroblues Paks legfontosabb védjegye. Olyan, amiről nem csak az atomerőmű jut az emberek eszébe. Ráadásul a fesztivál aktív szerepet játszik Paks testvárosi kapcsolatainak ápolásában, a határainkon túli magyarok segítésében, erre a kárpátaljai Visk község a legjobb példa. Itt az idén a magyar óvodát támogatja a paksi fesztivál, elsősorban az utolsó napi jótékonysági főzőverseny bevételeiből.

Végül is június 26. és július 2. között megrendezik a paksi Nemzetközi Gastroblues Fesztivált. Sokat számított, hogy új szponzor jelent meg a színen a Petőfi Kulturális Ügynökség képében. Miként Pálmai István, a Paksi Konzervatív Egyesület elnöke a PIM főigazgatóját, Demeter Szilárdot idézte: „Ha ma élne Petőfi Sándor, akkor biztosan rockzenész lenne.” Ezért többféle módon és többféle formában is megjelenik a fesztiválon a költő szelleme, június 29-én például a Szabadság, szerelem című komplex műsorral tiszteleg előtte a Gastro­blues, amelyhez egy Petőfiről szóló kerek­asztal-beszélgetés is kapcsolódik majd. A költőtől szaval verset Jenei Mónika, a viski református lelkész, Jenei Károly leánya. Az anyaország és a határainkon túli magyarság közös sorsának lehet jelképe az a fenyőfa, amit Palya Gábor, a felvidéki Galánta önkormányzatának jegyzője hozott a tájékoztatóra és ültetett el a részvevőkkel közösen a paksi Új Hullám Sörözővel szembeni parkban, egyszersmind fejet hajtva a nemzeti összetartozás napja alkalmából Trianon emléke előtt.

Nem szabad kihagyni a szponzorok közül a borász Eszterbauer Jánost sem, aki már második éve támogatja a fesztivált. Ott lesznek az ő palackjai is más neves borászok nedűi mellett a Gastro­blues hagyományos borbarát-találkozóján. Mindenki készül. Szabó Péter, Paks polgármestere nyilvánosan megfogadta, hogy kétségek ide, bajok oda, a fesztivált semmiképpen sem engedi el a város, azt minden évben meg kell rendezni.

Ötven koncertet hallhat majd a közönség öt színpadon. Eljön a gitáros- és énekeslegenda Miller Anderson is, aki már többször járt a Gastro­bleuson. Most magyar zenekarral áll színpadra, a hegedűs Kézdy Lucát és a szaxofonos Weisz Gábort is hallhatjuk majd ebben a formációban. Itt lesz a szerb gitáros, Nenad Zlatanović és visszatérő vendégként az általa vezetett Texas Flood nevű együttes, illetve igazi különlegességnek ígérkezik a Kanadában élő walesi gitáros, Philip Sayce koncertje is. Virtuóz muzsikusnak tartja őt a blues és a rock világa, olyannak, aki mindenekelőtt Jimi Hendrix és a másik amerikai óriás, Stevie Ray Vaughan nyomdokain halad. Ahogyan azt már Pakson megszokhatta a közönség, most is koncertet ad Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák, ráadásul a programtervből úgy tűnik, hogy a Loyal Apples’ Club nevű formációval közösen ők állnak majd a Petőfi-emlékezések tengelyében.

Korábban írtuk

Szintén különlegességnek tekinthető a Kárpát-medencei Gatsroblues Piknik, amely elsősorban a Kormorán koncertjére épül. Az 1976-ban alakult együttes nagyon sok mindent megélt már, úgy is mint a hazai folk-rock irányzat megalapítója. A zenekar mára a magyar kulturális élet egyik legfontosabb intézményévé vált, igen széles, több generációt átölelő rajongótábort mondhat magáénak. A pikniken fellép az erdélyi Transyl­Mania is, amely szellemiségét, hitét, lényegét tekintve a Kormoránéval rokonítható zenét játszik.

31. Gastroblues Fesztivál, június 26.–július 2.