Fotó: Gorácz József
Hirdetés

Idén először rendezik meg a Csoóri Sándor Népművészeti Fesztivált, amelynek célja, hogy a népművészeti mozgalom közösségei ismertté tegyék a Csoóri Sándor Program eredményeit, annak kiemelkedő színvonalát, a program közösségekre gyakorolt jótékony hatását. A fesztiválon a Csoóri Sándor program által támogatott mindegyik közösség bemutatkozik, áttekintést adva a mozgalom teljes vertikumáról. A már jól ismert együttesek mellett a Kárpát-medence-szerte működő kisebb hagyományőrző közösségek is megmutathatják magukat.

A Csoóri Sándor Program segítségével 2017-től eddig soha nem látott támogatásban részesültek a népművészeti közösségek Kárpát-medence szerte. Az eddig nyújtott mintegy 20 milliárd forintos támogatás eredményeként az egész Kárpát-medencében látványosan fellendült a hagyományőrző-népművészeti élet. A program segítségével immár megfelelő forrással gazdálkodhattak a gyermek és felnőtt néptáncegyüttesek, népzenei együttesek és kézműves közösségek. A nagyszabású fesztiválsorozat az országos népművészeti szövetségekkel, a határainkon túli magyar népművészeti szervezetekkel, valamit a harminc helyszín rendező egyesületeivel együttműködve a Martin György Néptáncszövetség szervezésében valósul meg. A rendezvény ingyenes.

Fotó: Gorácz József

Június 11-én délelőtt 10 órakor mind a harminc helyszínen egy időben, több mint húszezer népviseletbe öltözött néptáncos részvételével, ökumenikus istentisztelettel kezdődik a Csoóri Sándor Népművészeti Fesztivál. A nap folyamán látványos zenés-táncos felvonulással, közös énekkel, körtánccal, össztánccal folytatódik a rendezvény, majd mindenhol elhangzik Csoóri Sándor „Virágvasárnap” című verse. Délután tánctanítással, népzenei „összehúzásokkal”, kézműves bemutatókkal, este gálaműsorral és táncházzal készülnek a résztvevők a Körmendtől Csíkszeredáig harminc helyszínen megvalósuló fesztiválon.

Korábban írtuk

A Csoóri Sándor Népművészeti Fesztivál helyszínei: Bőszénfa–Ropolypuszta, Budapest, Csíkszereda, Csongrád, Debrecen, Eger, Jászapáti, Kecskemét, Kozármisleny, Körmend, Lenti, Marosvásárhely, Nagyida, Nagyvárad, Nyíregyháza, Pápa, Pécs, Perkő, Révkomárom, Salgótarján, Sárospatak, Szabadka-Palics, Szamosújvár, Szarvas, Százhalombatta, Székelyudvarhely, Székesfehérvár, Szekszárd, Tatabánya, Vitnyéd.