Fotó: Dusa Gábor
Hirdetés

Négy fiatal lányt látunk a színpadon. Néha egyszerre, néha váltják egymást. Néha átadják egymásnak a „stafétát”. Zenével, énekkel, tánccal, mozdulatokkal. Néha ösztönzik, néha uralják egymást. Néha közelednek és néha távolodnak, de mindig vágyakoznak: akár a kapcsolódás, egy férfi, akár az elszakadás, a függetlenedés iránt. És változnak, mint a holdfázisok vagy az évszakok.

Juhász Zsolt már a 2021-es A tizedik menyasszony című előadásában is erőteljesen támaszkodott a magyar (és több más nép) autentikus néptáncában uralkodó női táncformák, a koreográfiákban a férfi tánchoz képest alárendelt szerepe megjelenítésére. A koreográfus ezt az utat kívánja folytatni Hajadonok című új produkciójában – ám ez esetben a női princípium áll az előadás középpontjában. Az előadók száma utal az évszakok és égtájak számára, ezen keresztül a nő és a természet szoros kapcsolatára.

A négy női szereplő ugyanakkor különböző művészeti területről – tánc, népzene és jazz, valamint prózai előadás – érkezik, így valójában a Duna Táncműhely az eddig legerősebben multidiszciplináris előadására készül. A produkcióban mindenki saját származását, saját művészetét jeleníti meg a színpadon, így a francia sanzonok világától az erdélyi magyar népzenén keresztül az amerikai jazz is megjelenik majd a színpadon.

A műfajok találkozása tehát a fő irányvonala a Hajadonok című előadásnak, melyet 2024. január 25-én, 19:30-tól a Nemzeti Táncszínházban láthat majd a közönség.

Korábban írtuk

Előadók: Izabella Caussanell, Kovács Anita, Orbay Lilla, Vrencsán Anita

Dramaturg: Németh Anita

Látvány: JuZso

Fény: Lendvai Károly

Zene: Ephemer: Izabella Caussanell, Orbay Lilla, Papp Lajos

Rendező munkatársa: Ifj. Csoóri Sándor “Sündi”

Rendező-koreográfus: Juhász Zsolt

További információk, jegyvásárlás: https://tancszinhaz.hu/musor/hajadonok/2776