Burgonyabundás párizsi (3-4főre): hajában főtt burgonyát (60 dkg) villával jól összetörünk, 2 tojással, fele tejjel és fele tejföllel hígítjuk, sózzuk. A palacsintatésztánál sűrűbb állagú legyen! A maximum 1 cm-esre szeletelt párizsit először lisztben, majd a burgonyamasszában forgatjuk meg és olajban kisütjük. Ha marad burgonyamassza, azt is kisütjük. Tojásfőzelék: A vöröshagymát (1 nagyobb fej) felaprózzuk és olajon megsárgítjuk, hozzáadunk 6 púpozott ek lisztet és világos, zsemleszínű rántást készítünk. A tűzről levéve 2 gerezd tört fokhagymával gazdagítjuk, kevés pirospaprikával hintjük és sózzuk. A rántást fele hideg tejjel és fele hideg vízzel felengedjük, simára keverjük, felhevítjük és rottyantunk rajta. Hozzáadunk 12 felkarikázott, kemény főtt tojást és 2 dl tejfölt, majd óvatosan elkeverjük.

A Huszárkonyha nem a huszárok ételeiről szól, hanem olyan játékos és hagyományőrző külsőségek között zajló sütő-főző sorozat, amely a hagyományos magyar ízvilág keretein belül igyekszik új ételeket létrehozni. Olvassa a Demokratában és a Lovas Nemzetben, hallgassa a Csillaghang Rádióban kedd esténként (a világhálón www.csillaghang.hu), nézze a TV Paprikán, valamint a BVR TV-n!