Hat főre: Babérleveles vízben 1 db házi füstölésű csülköt főzünk, majd ujjnyi csíkokra vágjuk. Bográcsban 25 dkg felkockázott füstölt szalonnát kisütünk, s egy csapott kanál egész köménymagot szórunk rá. Hozzáadunk feldarabolva 1-1 kg paradicsomot, zöld és piros paprikát, majd 0,5 kg szeletelt vöröshagymát és fél fej zúzott fokhagymát. Ha átmelegedett, meghintjük 5 dkg pirospaprikával, 1 teáskanál durvára őrölt fekete borssal, 1csapott evőkanál szárított majorannával. Felöntjük 2 dl száraz vagy savanykás fehérborral és hozzáadunk 1 fej finomra vágott édes káposztát, valamint a darabolt csülköt. Pároljuk 20 percig. Kemencéből kivett újdonsült kenyérrel tálaljuk. A csülökléből készíthetünk tejföllel habart krumplilevest – jó csipetkével –, mivel azt a levet kiönteni halálos vétek.

A Huszárkonyha nem a huszárok ételeiről szól, hanem olyan játékos és hagyományőrző külsőségek között zajló sütő-főző sorozat, amely a hagyományos magyar ízvilág keretein belül igyekszik új ételeket létrehozni. Olvassa a Demokratában és az Arany Tarsolyban, hallgassa a Pelikán Rádió FM 93,6-on és nézze a Budapest TV-n!