Ezek a „demokraták” vérüket adnák a Klub Rádióért, de fel sem szisszennek a határon túli magyarok jogfosztottsága ellen – végül is ahhoz mi közük? Van olyan „demokrata”, aki a demokrácia nevében vörös festékkel önti le Horthy Miklós szobrát, mert szerinte Horthy tömeggyilkos és háborús bűnös volt, de valamiért nem önti le festékkel azt az emlékművet, amely annak a Magyarországot is megnyomorító hatalomnak állít emléket, amely a világtörténelem legnagyobb népirtását követte el, köztünk legyen szólva: békeidőben. Ha meg valaki ezen emlékműről eltávolítaná a tiltott önkényuralmi jelképet, és ezért a bíróság 200 000 Ft-ra bünteti, a „demokraták” nem rendeznek tüntetést, mondjuk az Opera előtt.

Vékonyra szeletelünk 1,5 kg káposztát és megsózzuk. Állni hagyjuk fél órát, majd 2 ek zsíron 2 ek cukorral megpirítjuk. Közben 1 felaprózott vöröshagymával megpirítunk 60 dkg apróra vágott erdei gombát, amit sóval és tárkonnyal ízesítünk. Ezt a káposztához keverjük, majd félretesszük. Meghámozunk 1 kg burgonyát, felkockázzuk, megfőzzük, összetörjük és hagyjuk kihűlni. Ha kihűlt, hozzáadunk 2 ek zsírt, 1 tojást, 2 ek búzadarát, 25 dkg lisztet és ízlés szerint sót. A tésztából 3 cipót képezünk és vékonyra kinyújtjuk azokat. Rákenjük a gombás káposztát és ügyesen összetekerjük. A rudakat zsírozott tepsibe rakjuk, s egymástól 2 ujjnyi távolságra részlegesen bevágjuk azokat. A tetejüket 1 felvert tejfölös tojással megkenjük. Megsütjük és fokhagymás-kapros tejföllel tálaljuk.

A Huszárkonyha nem a huszárok ételeiről szól, hanem olyan játékos és hagyományőrző külsőségek között zajló sütő-főző sorozat, amely a hagyományos magyar ízvilág keretein belül igyekszik új ételeket létrehozni. Olvassa a Demokratában és a Lovas Nemzetben, hallgassa a Csillaghang Rádióban kedd esténként (a világhálón www.csillaghang.hu), nézze a TV Paprikán, valamint a BVR TV-n!