A hazaszeretet nem azt jelenti, hogy korlátozod a melletted élők szabadságjogait csak azért, mert ezeket a jogokat más nyelven és más módon kérik.” Lássuk be, Mandruta népszerű lehet e szavaiért a hazaszerető magyarok és a magyarságot pocskondiázó idegenszívű magyarországiak között is. Ez utóbbiak ugyanis párhuzamot vélhetnek felfedezni a hazai és a román viszonyok között. Ám a párhuzam sántít. Míg Erdélyben a magyar kisebbség védi ősi jussát a román többséggel szemben, addig Magyarországon a többség védi ősi jussát egy agresszív kisebbséggel (nem etnikai kategória) szemben.

4 főre: A tésztához valókat (21 dkg liszt, 7 dkg cukor, 14 dkg vaj, 1 cs sütőpor, 1 tojás) összegyúrjuk, tepsibe tesszük. A diós masszához összekeverünk 21 dkg darált diót, 21 dkg cukrot és 4 tojást. Némi rummal locsoljuk, majd a tésztára öntjük. Előmelegített sütőben megsütjük. Hűlni hagyjuk, kettévágjuk, és lekvárral összeragasztjuk úgy, hogy mindkét felén a diós rész kerüljön kívülre. 10 dkg cukrot, 2 tojássárgáját, 3 dkg lisztet 1 dl hideg vaníliás tejjel simára keverünk. Összefőzünk 1 dl tejet 1 dl kávéval és az elkevert tojássárgáját keverés közben hozzáöntjük. Ha felforrt, levesszük a tűzről és a 2 tojásfehérjéből vert habot hozzákeverjük.

A Huszárkonyha nem a huszárok ételeiről szól, hanem olyan játékos és hagyományőrző külsőségek között zajló sütő-főző sorozat, amely a hagyományos magyar ízvilág keretein belül igyekszik új ételeket létrehozni. Olvassa a Demokratában és a Lovas Nemzetben, hallgassa a Csillaghang Rádióban kedd esténként (a világhálón www.csillaghang.hu), nézze a TV Paprikán, valamint a BVR TV-n!