A filmügyi kormánybiztos a magyar filmiparról rendezett panelbeszélgetésen vett részt az American Film Marketen. Az eseményen elhangzottakról a variety.com számolt be, a rendezvényen Steven Gaydos, a Variety alelnöke is jelen volt.

Hirdetés

Mint írták, Budapest napjainkra az Egyesült Királyság mögött a második legnagyobb európai filmes helyszínné vált. „Magyarországon bőséges stúdiókapacitás, magasan képzett filmes szakemberek, kedvező árak, emellett látványos, 30 százalékos adóvisszatérítés várja a az amerikai filmeseket”.

Felidézték, hogy az elmúlt években Budapesten forgott a Dűne, a Szárnyas fejvadász 2049 és a Fekete özvegy is, akárcsak az egyik legfrissebb sikerfilm, az Emma Stone és Mark Ruffalo főszereplésével készült Szegény párák, amely a jövő évi Oscar-gála nagy nyertese lehet.

A cikk kiemeli: Káel Csaba szerint Budapest olyan sokoldalú város, amely kiemelt helyszínné vált a filmkészítők számára, bármire is lenne szükségük, „a barrikádoktól az amerikai utcák látványán át a Notre Dame-ig”. Hozzátette: a Magyarországra érkező külföldi filmkészítők festői környezetet találnak, és a helyi vezetők pozitív hozzáállásával találkoznak.

Korábban írtuk

„Csodálatos helyeink vannak Magyarországon, köztük régi kastélyok, erődök; egy speciális program keretében felújítottunk, helyreállítottunk számos régi kastélyt. Nagyon jó kapcsolatokat ápolunk a városokkal, vezetőikkel és a kisebb településekkel is, nagyon nyitottak arra, hogy helyet adjanak a filmes produkcióknak” – szögezte le a kormánybiztos.

Káel Csaba szerint ez a nyitottság és együttműködő készség magyarázza, miért számít Magyarország a nemzetközi filmipar első számú célpontjának. Hozzáfűzte: miközben Magyarország felkészülten várja a produkciókat, még mindig van lehetőség a fejlesztésre.

„Stúdiókapacitásunkat 20 százalékkal sikerült növelni. Ez egy nagy család, segítünk egymásnak, és Magyarország jó üzletet is kínál a filmkészítőknek. Szeretnénk fejleszteni a kreatív oldalt, mert a magyarok kreatívok, a filmipart tekintve például a számítógépes képalkotás (CGI) utómunkálataiban” – fejtette ki.

A filmügyi kormánybiztos arról is beszélt, hogy Magyarország a magas minőségű filmek és a tévésorozatok számára ugyancsak megnyitotta kapuit. „Magyar filmmel nem könnyű jelen lenni az amerikai vagy a nemzetközi filmes piacon, de ha partnerekre, produceri és forgalmazó társakra találunk, egyre magasabb pozíciókba kerülhetünk, mert a kapacitásunk elég nagy ezen a területen”.