Hirdetés

A zenés sorozat 23 évvel ezelőtt indult, korábban a fővárosban voltak a találkozók, tavaly a Puskás Arénában, idén áprilisban Veszprémben, és most Debrecen lesz a vendéglátó – közölték a szervezők az MTI-vel.

Az Ez az a nap a 118. Zsoltár 24. verséből kapta a nevét.

„Lehetőségünk van arra, hogy most az ország keleti részében a határ közelsége miatt románok és magyarok közösen ünnepeljünk. A helyszínen ezúttal nem színpadot, hanem egy oltárt építünk, ahol a hazai keresztény és a két román dicsőítő együttes mellett vendégünk lesz a világ legismertebb keresztény könnyűzenei formációja, a Hillsong United is” – idézte László Viktort, az Ez az a nap alapítóját és vezetőjét a közlemény.

Mint fogalmazott, a koncert nem csak a hívőknek szól. Minden résztvevő ajándékba kap egy Jézus Bibliát, amelynek az a különlegessége, hogy minden magyarázat Jézus személyére utal.

Az ausztrál Hillsong United a Sydneyben található Hillsong Church ifjúsági szolgálata részeként alakult 1998-ban. Az elmúlt negyed évszázadban a világ egyik legbefolyásosabb kortárs keresztény könnyűzenei együttesévé vált. Rajtuk kívül színpadra lép még többek között Matt Maher, Caramel, az Új Forrás, Pintér Béla, Pajor Tamás, a Dics-Suli és a Crux.

„Egy derűs, XXI századi kereszténységnek szeretnénk a tagjai lenni, a koncert is ezt a derűt tükrözi. A Hillsong United dalai illenek Debrecenhez, a város hangjához” – jelentette ki Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke.

A kommünikében Palánki Ferenc római katolikus püspök, ifjúsági referens kiemelte, hogy éppen harminc éve indult el az egyházmegye, amelynek Debrecen a központja.

A koncerten kárpátaljai menekültek ingyenesen vehetnek részt, részükre adománygyűjtést is szerveznek.

Korábban írtuk