Kincsek a szekrényben
Két viaszpecséttel lezárt, spárgával átkötött vászontekercs, bennük Vaszary János 20-20 soha nem látott festménye. A közelmúlt szenzációs felfedezésének 24 legszebb darabját és a művész különböző festői korszakainak analóg munkáit mutatja be a Magyar Nemzeti Galéria Vaszary – Az ismeretlen ismerős című kiállítása.
Tizenöt évvel a nagyszabású életmű-kiállítás után újra Vaszary János a hívószava a Magyar Nemzeti Galériának. A magyar művészeti kánon csúcsán elhelyezkedő festőművész ugyanis ma már a hazai műkereskedelem egyik sztárja, képei újra meg újra rekordokat döntenek az aukciós piacon. Kiállításai tömegeket vonzanak, különösen így van ez, amikor soha nem látott képei kerülnek először a nagyközönség elé. Márpedig a 2023. január 15-ig látogatható Az ismeretlen ismerős rendkívüli szenzáció, hiszen a galéria gyűjteményében eddig lappangó 40 ismeretlen alkotásból a legjobb 24 olajfestmény került a falakra, olyan fő művekkel kiegészítve, amelyek adományok vagy vásárlás útján az elmúlt években jutottak a múzeum birtokába, illetve a magángyűjteményekbe.
A raktárszekrény titka
Bár a Szépművészeti Múzeum már számos Vaszary-alkotást megvásárolt a művész életében, a legjelentősebb gyarapodást a hagyaték közgyűjteménybe való kerülése jelentette 1942-ben. A több száz festményt és grafikát a Magyar Nemzeti Galéria 1957-es megalakulásával előbb a Kossuth téri Kúria épületébe, majd 1975-ben a Budavári Palota kiállítótereibe és raktáraiba vitték. A Liget Projekt keretében időközben azonban felépült az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ, és már javában zajlik az Új Nemzeti Galériába való költözés előkészítése is, amelynek során több százezer műtárgyat mozgatnak meg a szakemberek. Így a sorozatos költözések miatt talán nem is olyan meglepő, hogy a raktárak mélyéről időről időre addig elveszettnek hitt vagy éppen soha nem látott műalkotások kerülnek elő.
– 2016-ban, már a költözésre készülve, kiürítettük az egyik kisebb raktárunkat, ahol a rögzített polcrendszer mögött egy fal felé fordított kis szekrényt fedeztünk fel. Nagy izgalommal nyitottuk ki, hiszen a muzeológusok számára mindig szenzációs esemény, amikor rejtőzködő vagy lappangó művekkel találkozhat – idézi fel Gergely Mariann, a Vaszary – Az ismeretlen ismerős című tárlat kurátora a pillanatot, amikor észrevették a szekrény mélyén rejtőző két, spárgával átkötött vászontekercset, rajta a Vaszary-hagyaték érintetlen vörös viaszpecsétjével.
– A tekercsekből egyenként 20-20 Vaszary-olajfestmény került elő, többségük jó állapotú, jó minőségű és kiváló művészi kvalitású alkotás, olyan, amelyekkel a Vaszary-életműben addig nem találkoztunk.
Az újdonság ereje
A muzeológusok előtt hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a tekercsek a Vaszary-hagyatékkal együtt kerülhettek a múzeumba. Bár a hagyatéki listán szereplő műveket a galéria egykor lajstromba vette a két feltekerttel együtt, azokat azonban valószínűleg nem bontották szét, így a hagyatéktól külön kezelték. Feltehetően ezért kerülhettek annak a raktárnak a szekrényébe, ahol eredetileg a tekercselt, hengerelt műveket tartották. Valamikor később a szekrény feleslegessé vált, így egyszerűen csak befordították a fal felé, eléje pedig felépítették azt a polcrendszert, amit aztán tele is pakoltak műtárgyakkal. A szekrény, vele együtt pedig Vaszary János negyven olajfestménye így hosszú évtizedekre a feledés homályába merült.
– Mivel a tekercs képei soha nem voltak kiállítva, így reprodukálva sem, elképzelhető, hogy már a művész műtermében is feltekercselve voltak évekig. Ám azt, hogy ezekkel a képekkel eredetileg mi volt a festő szándéka, valószínűleg már soha nem tudjuk meg – mondja a kurátor.
A most megtalált 40 festmény túlnyomó részben Vaszary 1920-as és ’30-as festői korszakából származik, de a tekercsben voltak ennél régebben készült művek is, főként jól ismert korai kompozíciók előkészítő vázlatai, tanulmányai. A szinte azonnal megkezdett restaurálási munkák befejeztével Gergely Mariann és munkatársai kiválogatták a kiállításra szánt 24 legjobb darabot, amelyekhez a művész különböző festői korszakaiból olyan, nemrégiben előkerült analóg műveket is kerestek, amelyeket a 2007-es nagy Vaszary-kiállítás katalógusa még lappangóként tartott számon. A lényeg tehát az volt, hogy ezen a kiállításon az újdonság ereje domináljon.
Az ismeretlen ismerős
Az ismeretlen ismerős tárlat célja így nem elsősorban a teljes Vaszary-életmű bemutatása, de mivel a megtalált művek a művész különböző korszakaiból valók, mégiscsak végigjárhatjuk a mester egyes alkotói periódusait. Ízelítőt kaphatunk a korai évek naturalisztikus kompozícióiból, a francia hatást mutató életképeiből (Kávéházi jelenet); az első világháborút követő korszak expresszív, fekete alapú festményeiből (Fekvő női akt); illetve az 1920-as évek második felének párizsi inspirációra született, könnyedebb stílusú nőábrázolásaiból (Salome). Az újonnan előkerült képek közül nagyon sok kapcsolódik Tata városához, azon belül is a Vaszary-család kertes nyaralójához, ahol tavasztól őszig élték mindennapjaikat. A Toroczkai Wigand Ede tervezte villa hangulatos enteriőrje és színpompás virágoskertje számos Vaszary-alkotás témájául szolgált (Tatai enteriőr, Virágcsendélet). Ebben persze nincs semmi meglepő, hiszen a virágcsendéletek az egyszerű mezei csokroktól a tavaszi tulipánokig és mályvákig végig kísérték a művész teljes életművét.
Igazi szenzáció azonban a Duna-korzó-képek most felbukkant darabja (Budapest kálváriája III.), amelyen a gondtalanul kávézgatók figyelmét nemcsak egy közeli baleset, de a tömegben sétálgató Megváltó tragikus alakja is elkerüli. Ezt a melankóliát oldja fel a tárlatot lezáró, Vaszary számára talán legkedvesebb téma, a tengerparti képek csoportja. Az 1930-as években az olasz Riviérán vagy éppen Szicíliában nyaraló festő ellesett pillanatképein már nem az eseménydús tömegjelenetek, hanem a tág horizontok és a látvány mozdulatlansága dominálnak (Csónakosok a tengerparton, Ernyős strandoló nőalak).
– Az egyik legkedvesebb képem az 1934 körül készült Tengerparti hotelszoba. Elég csak rápillantanunk a tengerre néző szoba egyszerűen berendezett enteriőrjére, és máris ott érezzük magunkat az itáliai tengerpart egyik napfényes üdülőhelyén – mutat Gergely Mariann a Henri Matisse kompozíciónak könnyedségével vetekedő alkotásra, a tárlat záró darabjára.
Majd mintegy összegzésként hozzáteszi, hogy miközben ezek a most felbukkant rejtett kincsek eddig ugyan ismeretlenek voltak előttünk, Vaszary maga azonban nagyon is ismerős. Ugyanaz, aki mindig is volt: vérbeli festő a legnagyobbak közül.