Hallható lesz Kocsis Zoltán zongora-, Szabó Anita fuvolajátéka, valamint a Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertmestereinek páratlan előadása is, a zenekar főzeneigazgatója, a világhírű zongoraművész és karmester, Kocsis Zoltán vezényletével.

A koncertek helyszíne igazi újdonság, kuriózum: a Budai Vár területét feltáró ásatások nyomán, a hegy gyomrában kanyargó folyosók, pincerendszerek-, valamint a hazai borászatok gyűjteményét bemutató Királyi Borház és Pincemúzeum udvara. A Budai Vár romjai, a különleges régészeti értékek lelőhelyeként is ismert pinceegyüttes, valamint a kiváló művek és előadók együttesen a felejthetetlen élmény biztosítékai. A zenei élmény mellett, a koncertek szüneteiben a vendégek megismerkedhetnek Magyarország legkiválóbb boraival, megtekinthetik a múzeum ódon pinceegyüttesét, valamint a Kecskés Ékszer exkluzív kiállítását is.

A sorozat célja a Budai Vár és Budapest nyári zenei életének gazdagítása, valamint rendszeres nyári koncertek szervezésével az új helyszín bekapcsolása a főváros komolyzenei vérkeringésébe. A koncertsorozat a zenészek támogatásával, Kocsis Zoltán díjmentesen vállalt közreműködésével jön létre.

A Grazioso Kamarazenekar a Nemzeti Filharmonikus Zenekar tagjaiból alakult 2007 májusában. Tiszteletbeli művészeti vezetője Kocsis Zoltán, koncertmestere Bangó Ferenc, alapítója és vezetoje Detvay Mária Marcella.

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar tagjaiból alakult Grazioso Kamarazenekar koncertsorozatának programjai:

Mozart-est Kocsis Zoltánnal

2009. június 19. (péntek), 20.30 (Esőnap: június 20.)

D-dúr Divertimento K.136.

A-dúr Zongoraverseny K.414.

Szünet

B-dúr Divertimento K.137.

F-dúr Divertimento K.138.

Egy kis éji zene K.525.

Zongorán közreműködik: Kocsis Zoltán

Hangversenymester: Bangó Ferenc

Bach-est Szabó Anitával

2009. július 03. (péntek), 20.30 (Esőnap: július 04.)

III. Brandenburgi verseny G-dúr BWV.1048

IV.Brandenburgi verseny G-dúr BWV.1049

Szünet

H-moll szvit BWV.1067

Fuvolán közreműködik Szabó Anita és Móré Irén

Hangversenymester: Bangó Ferenc

Csembalo continou: Gál Márta

Mozart-est a Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertmestereivel

2009. július 17. (péntek), 20.30 (Esőnap: nincs)

G-dúr Hegedűverseny No.3.K.216. Szólista: Falvay Attila

D-dúr Hegedűverseny No.4.K.218. Szólista: Kuklis Gergely

Szünet

A-dúr Hegedűverseny No.5.K.219. Szólista: Koppándi Jenő

Esz-dúr Synfonia Concertante K.364. Szólista: Bangó Ferenc és Kertész Sándor

Vezényel: Kocsis Zoltán

Hangversenymester: Bangó Ferenc

A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják!

Helyszín: A Királyi Borház és Pincemúzeum udvara (Budapest, I. kerület, Budai Vár, Szent György tér, Nyugati sétány)

Jegyárak:

Bérlet (tartalmazza a három koncert díját): 13.500 Ft

Jegy: 4800 Ft/előadás

Helyek foglalása: érkezési sorrendben.

Bővebb információ:

Királyi Borház és Pincemúzeum

Budapest, I. kerület, Budai Vár, Szent György tér, Nyugati sétány

Tel: 06-1-267-11-00

www.kiralyiborok.com