Mansfeld Péter egykori lakóhelyének közelében, a Veronika parkban találkozunk az emlékmű alkotójával, Menasági Péter szobrászművésszel és művével. Első ránézésre az alkotás egyszerre monumentális és intim. A hatalmas gránittömbök között az alak emberléptékű, csak néhány lépcső emeli ki a környezetéből: a hős nem magasban áll, közeli, elérhető, megérinthető, a szemébe lehet nézni.

– Az volt a célom, hogy megmozgassam a szemlélőt – mondja Menasági Péter, akinek alkotását 22 beküldött pályázatból választotta ki a Budapesti Képzőművészeti Egyetem és a Pécsi Művészeti Egyetem tanáraiból alakult zsűri. – Be lehet menni a nyomasztó gránittömbök alá, a szobor mellé, így egész testünkkel megélhető a bezártság, a súly, a kiszolgáltatottság. De a szoborral nemcsak testi, hanem szellemi téren is mozgásra akartam bírni a szemlélőt, s ez nagyon jól illeszkedik a helyszínhez, ami nem tömeges, inkább személyes befogadást tesz lehetővé. A város fölött vagyunk, gyönyörű a kilátás, csöndes a környék, ráadásul egy templom is állt itt korábban, a helynek így szakrális jellege van. Ezt akkor tudtam meg, amikor a helyszínt már kiválasztottuk, úgy gondolom, ez nem véletlen. Valóban. Bár a műemléket jelölő felirat lekopott már, a gránittömbök s a felemelt fejű fiú szilárdan áll. Gyerekek jönnek és játszanak a műemlékkel. Birtokba veszik, elbújnak benne, körbejárják az oszlopok közt a szobrot, kutatják a bronz-fiú arcát, próbálják megfejteni titkát, hogy mit keres itt, s merre néz olyan mereven. Játékuk nyomán szelídül az idő, és árad a tavasz.