Fotó: Wikimedia Commons (archív)
Hirdetés

Tessely Zoltán, aki a térség fideszes országgyűlési képviselője is, elmondta, hogy az Ürményi-Dreher-kastély fejlesztése a Pannónia Szíve Program keretében, de nem a Nemzeti Vár- és Kastélyprogram keretein belül valósul meg. Jelezte, hogy az előkészítő munkálatok a kastély és környezete mellett egy ma nem létező, kétszer egysávos, Vereb-Vál-Gyúró-Etyek nyomvonalon haladó közút megépítésére is vonatkoznak.

Kiemelte, hogy az előzetes számítások szerint nagyságrendileg 15 milliárd forintba fog kerülni a kastély- és útfejlesztés.

Tessely Zoltán közölte, hogy a megvalósíthatósági tanulmányok alapján még idén elindul a tervezés, 2021 végén szeretnék kiírni a kivitelezési közbeszerzéseket, hogy 2022 elején elkezdődhessenek a kivitelezési munkálatok.

Molnár Krisztián, a Fejér megyei közgyűlés fideszes elnöke, a Velencei-tó és Térsége, a Váli-völgy, a Vértes Térségi Fejlesztési Tanács elnöke emlékeztetett arra, hogy az általuk kezelt Pannónia Szíve Programban eddig 4,3 milliárd forintnyi fejlesztés valósult meg. Örömének adott hangot, hogy a kastély- és útfejlesztés esetében nem csak az előkészületekre, hanem a megvalósításra is biztosítani fogja a kormány a további állami forrásokat.

Virág Zsolt, a Magyar Kastélyprogram Kft. ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: a kastély új funkcióinak tervezésekor kiemelten figyelnek arra, hogy hosszútávon rentábilisan fenntartható legyen, a működés során minimális nyereséggel üzemeljen. Hozzátette: ennek érdekében az Ürményi-Dreher-kastély mellett a kastélypark is megújul, de sor kerül a Szolgabíróság épületének rekonstrukciójára, a Magtár turisztikai és kulturális célú átalakítására, valamint a Nagypince vendéglátási és turisztikai célú hasznosítására.

A kastélyban látogatóközpontot, interaktív kiállítási teret hoznak létre, ahol a kastély építéstörténetét, az Ürményi-család és a Dreher-család történetét, továbbá a hazai sörkészítés történetét mutatják be, de helyet kap két, Válon született híresség, Kokas Ignác festőművész és Vajda János költő élettörténetét bemutató tárlat is. A kastélyparkban sörkertet alakítanak ki, emellett kültéri színpad, kertmozi és kávézóterasz várja majd a látogatókat.

A Nagypincében kézműves sörfőzde létesül a Dreher-hagyományok bemutatása érdekében, sör-wellness szolgáltatással, pinceszínházzal, konferenciateremmel. A Magtárban kulturális rendezvénytér lesz, ahol szálláshelyeket is létrehoznak, míg a Szolgabíróság épületében különböző, kapcsolódó szolgáltatások lesznek elérhetők.

Bechtold Tamás (Fidesz-KDNP) Vál polgármestere megemlítette, hogy harmincöt éve várt a település erre a bejelentésre, azóta áll elhagyatottan Ürményi József egyik épített öröksége. A másik, a község katolikus temploma már felújítás alatt áll, tavaszra elkészül – fűzte hozzá.

Az Ürményi-Dreher-kastély alsó szintje a törökök kiűzése után a jezsuiták rendháza volt. Ürményi József országbíró, a község földesura 1780 körül kastéllyá építtette át főszárny közbeiktatásával és emelet ráépítésével, így kapta meg az épület máig is látható formáját. A U-alakú, copf stílusjegyeket hordozó kastély fő építőmestere valószínűleg Kasselik Fidél volt.

Az Ürményi-család 1878-ban eladta váli birtokát és kastélyát Dreher Antalnak, amely később Dreher Jenő tulajdonába került. A második világháborúban az épület német katonai szálláshely és hadi kórház is volt, majd az államosítás után mezőgazdasági szakiskolaként funkcionált, később könyvtár és Vajda János Emlékmúzeum működött az épületben.