Fotó: MTI/MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor, archív, szerk.
Hirdetés

Kásler Miklós a Nemzeti Színházban tartott ünnepségen hangsúlyozta: mindent meg kell őrizni múltunkból, ami értékes, amit a Kárpát-medencében felhalmoztak „az itt élő emberek, később nemzetek”, és mindenen változtatni kell, amit a XX. század elrontott.

A megbékélés fontosságát hangsúlyozva közölte: a Kárpát-medence tökéletes földrajzi, politikai és gazdasági egység, és a történelem bizonyította, hogy „működni is képes”.

A térségben élő népekkel közös értékeket sorolva a miniszter úgy fogalmazott, hogy a Szent Korona-eszme „ezer évre biztosította a jogot, a rendet, az erők egyensúlyát nemcsak a király és a nemzet, hanem az ég és a föld között is”.

A XX. században egy vesztett háború után „Szent István birodalma hétfelé szakíttatott”, amiből rengeteg probléma adódott „minden utódállamnak” – közölte, majd kijelentette: „mindenki viselte a saját keresztjét, amit ideje lenne lerakni”.

A díjazott Matl Pétert méltatva a miniszter azt mondta, hogy a szobrászművész minden művében visszaköszön a Kárpát-medence, „de nemcsak a fölrajzi egység, hanem az itt élő emberek is”.

Matl Péter a díjat megköszönve arról beszélt, hogy „együtt, egymásért” érdemes alkotni, értékeket teremteni, s műveivel is ezt a szellemiséget kívánja közvetíteni.

Hozzátette: a vereckei Honfoglalás-emlékmű a békés egymás mellett élésről szól, annak főmotívuma egy csergeminta, amely a Kárpát-medence összes népénél megtalálható.

Surján László, a Charta XXI Megbékélési Mozgalom elnöke a díj történetét felelevenítve arról szólt, hogy a 2013 óta átadott elismerést mások mellett Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, Käfer István irodalomtörténész és Arad városa kapta meg.

Matl Péter 1960-ban született Munkácson. 1980-tól gimnáziumi tanárként dolgozott és a Kárpátaljai Művészeti-termelési Kombinát dekoratőre és monumentalista képzőművésze volt. Művészeti tevékenysége 1970-ben kezdődött. 1996-ban megnyerte a Magyarok Világszövetsége által kiírt millecentenáriumi szoborpályázatot (Vereckei Honfoglalási Emlékmű a magyarok bejövetelének 1100. évfordulójára). Az utóbbi húsz évben többnyire köztéri szobrokat készít fából, kőből, bronzból, díszkutakat, egyházi oltárokat és szobrokat alkot.

1995-től tagja a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának, 1999-től az Ukrán Képzőművészeti Szövetségnek. 2013-tól a ProArte-Munkács civil szervezet elnöke.  A többi között a Magyar Művészetért Díjjal és Szervátiusz Jenő-díjjal is kitüntették.

A Charta XXI Megbékélési Mozgalom 2010-ben indult útjára Surján László kezdeményezésére, jelenleg több mint hatezer követője van.