Fotó: demokrata.hu/Abonyi Ákos
Schneller Domonkos főigazgató
Hirdetés

Schneller Domonkos azt mondta, arra törekednek, hogy ebben az időszakban, amikor nehezebben jut el a közönség az időszakos kiállításaikra, ők vigyék a látogatók közé az értékeket. Aki jegyet vált a két veterán buszra, múzeumpedagógiai foglalkozás keretében ismerheti meg a járműveket, a típusok és az Ikarus-gyár történetét.

A farosnak becézett farmotoros Ikarus 66-os busz egyes menetein a zenekedvelőknek kedveskednek, a fedélzetén élő zene emeli az utazás hangulatát. A Közlekedési Múzeum 66-osa a típus utolsó tíz legyártott példányának egyike, 1973-ban állt forgalomba.

Fotó: demokrata.hu/Abonyi Ákos

A múzeum Ikarus 311-ese pedig 1971-től szállított utasokat. Ezt a buszt próbálhatták ki a sajtó munkatársai egy rövid kört megtéve a Műcsarnoktól az Oktogonig és vissza, ízelítőt kapva a teljes útvonalból, amely jóval hosszabbnak ígérkezik.

Ahogy az ablakból láthattuk, a retró buszt csodálkozó és mosolygó arcok fogadták az Andrássy úton. A siker tehát bizonyosan nem marad el, már csak azért sem, mert ahogy Schneller Domonkos mondta, tavaly is indítottak hasonló járatot, azonban már négy nap alatt elfogyott az összes jegy. Ezért döntöttek úgy, hogy idén egy helyett két járművet közlekedtetnek.

Korábban írtuk

Fotó: demokrata.hu/Abonyi Ákos
Fotó: demokrata.hu/Abonyi Ákos

„Bízom benne, hogy tudunk annyi járatot indítani, hogy a hatalmas érdeklődést minél inkább ki tudjuk elégíteni”

– mondta a főigazgató.

Az első járatok december 16-án, szombaton indulnak. A buszok konvojban, hétvégenként közlekednek körjáratként a Műcsarnoktól a Várkert bazár és a Margit híd érintésével az Andrássy úton, körülbelül ötven perces menetidővel. A menetrend és a díjszabás megtalálható a Közlekedési Múzeum honlapján.