Nem kell ahhoz különösebben idősnek lenni, hogy egy régen hallott kedvenc dallam vagy zenekar felbukkanása emlékeket idézzen fel az emberben. Hát még, ha mindez több évtizedes szünet után történik. A XII. Kerületi Művelődési Központ június 12-én négy veterán zenekar koncertjének adott helyet Beat Randevú címmel.

A kezdeményező Zoltán János rockszakíró hozta össze az együttesek legalább hatodik X-et taposó tagjait, s Róna „Pici” nevű társával az átszerelések alatt történetekkel emlékeztetett a múltra. Hogy mekkora igény volt a négy zenekarra, jól mutatta a zsúfolásig megtelt nyolcszáz ülőhelyes színházterem, ahol számos érdeklődőnek már csak állóhely jutott.

Ami a zenét illeti, a korosodó zenészek igen nagy lelkesedéssel és negyven évvel ezelőtti fénykoruknak megfelelő minőségben hozták formájukat. Napjainkban, amikor a lemezboltok házhoz hozzák a világ valamennyi ismert előadóját és a világhálóról is számolatlanul tölthetők le a zenék, nehéz elképzelni, hogy volt idő, amikor mindezt csak a recsegve fogható nyugati rádióadások helyettesítették, élőben pedig a magyar zenekarok. Volt valami megmagyarázhatatlan varázsa annak, amikor a művelődési házak felé közeledve az ember meghallotta a kezdetleges erősítők miatt a hangszerek felismerhetetlen zajjá egybeolvadó hangját, csupán sejtetve, hogy ott valaki már játszik valamit. Ilyenkor meggyorsultak a léptek a hangok irányába, ahogyan a Nagyítás című filmben az utcán ballagó főszereplőt csalogatta be a Yardbirds együttes.

Ezek a koncertek és az Echo kivételével saját lemezek nélküli zenekarok annak idején a kommunizmus reménytelenségéből való kitörés lehetőségét nyújtották legalább néhány röpke órára. A kor ifjai közül kevesen sejtették, hogy Nyugaton élő kortársaik legalább ekkora változást reméltek ettől a zenétől és mozgalomtól, csak éppen fordított előjellel. Réges-rég kiderült azonban, hogy nem ezek a zenei tiltakozások vezettek a hőn áhított változásokhoz, ráadásul az egész látványipar mesterségesen hozta létre és választotta ki hőseit. Ez a felismerés az átlagosnál hamarabb érte el a négy csapat rajongótáborát, elkeseredetten kellett tudomásul vennie, hogy kedvenceit – az Echo kivételével – népszerűségük ellenére sem engedik a hanglemezgyár közelébe. A szerepeket ugyanis ismeretlen kezek már leosztották. Ahogyan Homonnay Zsombor dobos, a Them-, Rolling-, Yardbirds-, Pretty Things-dalokat játszó Liversing alapítója egy korábbi, a Demokratának adott nyilatkozatában elmondta, még működési engedélyt is csak akkor kaptak volna az Országos Szórakoztatózenei Központtól (OSZK), ha az igazgató fúvós hangszeren játszó fiát is beveszik maguk közé.

Ez az említett brit zenekarok számait ismerve képtelenség lett volna, s jól mutatja az adott korszak egyik érvényesülési lehetőségét. Zsombor a lemez nélküli, állandó rendőri zaklatásnak kitett, klasszikus felállású Liversinget 1966-ban fel is oszlatta. Az Anonymus szintén nem jutott lemezhez, míg a Nevada már neve miatt is reakciósnak számított. Az Echo valamivel szerencsésebb volt és bár albumig ez az együttes sem jutott, 1966-ban a Rolling Stones „Off The Hook” című dalának magyarításával – Kis Bence – kiadhatta első kislemezét, egy évvel később pedig Tamás József dobos szövegével és Varannai István zenéjével Gondolsz-e majd rám címmel alkotott azóta mások által is feldolgozott örökzöldet. Zenészei a Liversinggel ellentétben a lírikusabb oldaláról képviselték a műfajt, ezúttal is a Norvégiában élő Varannai énekelte az est legérzelemdúsabb tételét, Peter and Gordon világsikerű dalát, az Igaz szerelem útjait.

A csapatokban vendégként ifjú családtagok is feltűntek, továbbá az Anonymusban rövid ideig szolgálatot teljesítő Hajdú István, aki az oslói operaház tagjaként ezúttal is könnyedén vette a Tom Jones-féle Delilah hangtani magasságát. Feltűnt a Syriusban magának hírnevet szerzett, jó ideje Bécsben élő Liversing-orgonista, Pataki László is, míg a rocker külsőt egyedül énekesük, Túry Árpád képviselte majd derékig érő ősz hajával, aki ugyanazt az extázist elevenítette fel, amiért negyvenkét évvel ezelőtt is kedvelték, azaz keresztül-kasul berohangálta a színpadot, hányta-vetette magát.

Noha a stílusok és irányzatok változtak az elmúlt évtizedekben, a Kinks, a Shadows, a Rolling, Spencer Davis, a Gun, az Animals dallamai mindig is vissza fognak köszönni a zenei adásokban. Mert nem a rock hallhatatlan, hanem műfajtól függetlenül az, amit zenének neveznek.

Szakács Gábor