Fotó: Facebook/Nemzetünk Hímes Tojásai
Hirdetés

Mosonyi Éva tojásíró népi iparművész a Zsolnay Örökségkezelővel együttműködve a nagyböjt kezdetén, február 17-én indította el a Nemzetünk hímes tojásai 2021 kezdeményezését, melynek célja, ha egyelőre csupán virtuálisan is, de mégiscsak bemutathassák, milyen hímes tojások készülnek szerte a Kárpát-medencében. 

A tojás a termékenység, vagyis az élet szimbóluma, így a vele kapcsolatos szokások és hiedelmek az ősi időkre nyúlnak vissza. A kőkori asszonyok szülés közben tojást tartottak a kezükben, hogy gyermeküket megvédjék a gonosztól, később vetéskor a barázdába helyezték jégverés ellen és a bő termés érdekében, vagy éppen az állatok almába tették a jó szaporulat elősegítésére. 

A tojásfestés eredete a legenda szerint egy germán istennő, Ostara különleges, színes tojásokat tojó madaráig vezethető vissza. Az istennő később a madarát nyúllá változtatta, és a hagyomány szerint azóta tojnak a nyulak színes tojásokat. Mivel a keresztény értelmezés szerint a tojás a sírjából feltámadó Krisztust, vagyis az újjászületést jelképezi, így a tojásfestés szokása a kereszténység elterjedésével is megmaradt. 

Kezdetben a tojást természetes anyagokkal festették, ennek máig legelterjedtebb módja a vöröshagyma héjában való áztatás, de kitűnő színezőanyag a bodza sötét bogyója, a cékla, a kurkuma, a petrezselyemlevél, az almafa hajtása és a dióburok is. A színek közül a leggyakoribb a piros, mint az élet, az egészség színe, és amely a keresztény hagyomány szerint Jézus kereszthalálát, az értünk kiöntött vérét is szimbolizálja. 

Korábban írtuk

A színezés mellett mára számos díszítési forma is elterjedt, így például a viasszal írókázás, a batikolás, a csipkékkel való díszítés vagy a patkolás, mely a szájhagyomány szerint a magyar kovácsoktól ered. 

A Nemzetünk hímes tojásai 2021 felhívásra a hagyományos népi technikával készült alkotások mellett gyakorlatilag bármilyen más, kézműves módon díszített húsvéti tojás fotójával lehetett jelentkezni március 25-ig. Az érdekességekkel kiegészített virtuális tárlat többek között a Nemzetünk hímes tojásai Facebook-oldalon látható, de a húsvéti tojásokról beküldött felvételek díszítik majd nagypéntektől április 16-ig a pécsi Zsolnay Kulturális Negyed Pirogránit udvarának nagy ablaktábláit is.