Új állandó kiállítással ünnepli a PIM a költő születésének 200. évfordulóját
Petőfi élő misztikuma
Petőfi Sándor életét legalább olyan kultusz övezi, mint költészetét. Nevezhetjük akár az első médiasztárnak vagy az első influenszernek is, hiszen nagyon tudatosan építette fel saját imázsát, és adta el magát a közönségnek. A költő 200 éves születésnapja tiszteletére a Petőfi Irodalmi Múzeum újragondolta róla szóló állandó kiállítását, ahol is az életrajz helyett az életmű főbb kulcsszavai kerültek a középpontba. Körbenéztünk a közelmúltban megnyílt Költő lenni vagy nem lenni című tárlaton, és ennek apropóján annak is utánajártunk, mikor és miért alakult ki a máig tartó Petőfi-kultusz.
Petőfi Sándor első, nyomtatásban is megjelent versét, A borozót 1842. május 22-i számában közölte a kor egyik legfontosabb szépirodalmi folyóirata, az Athenaeum. A költeményt ekkor ugyan még Petrovicsként írta alá, ám az ugyanitt néhány hónappal később publikált Hazámat már Petőfi néven jegyezte. Ha ezt az 1842-es évet tekintjük költői karrierje kezdetének, láthatjuk, hogy mindössze hét év állt rendelkezésére ahhoz, hogy megírjon több mint 850 költeményt, ezernyi cikket és útirajzot, egy drámát és egy regényt, és nem mellesleg felépítse maga köré máig ható kultuszát.
– Valamikor a XIX. század közepe tájékán alakultak ki azok a típusú modern médiakultuszok, amelyeket ma is jól ismerünk. Petőfi már a pályája indulásakor ráérzett erre, és ha nem is tudatosan, de mégiscsak egy jól felépített médiastratégiát használt fel népszerűsége kiaknázására. Ebben segítségére volt Vahot Imre, akivel rájöttek, hogy a Pesti Divatlap példányszámát növelni lehet, ha Petőfit egy misztikus, zabolátlan, megfoghatatlan figuraként adják el. Ennek vizuális megjelenítéséről is gondoskodtak, mégpedig úgy, hogy Barabás Miklóssal már 1845-ben lerajzoltatták a költőt, és ezt az arcképet közölték is a Pesti Divatlapban – elemzi a Petőfi-kultusz kialakulásának kezdetét Vaderna Gábor irodalomtörténész, a Költő lenni vagy nem lenni című tárlat egyik kurátora.
A nemzeti sors
Adott tehát egy jól felépített figura, akit a sztárság leng körül, és aki nem mellesleg tudatosan használja az őt körülvevő nyilvánosságot. Eközben azonban pontosan látja szerepjátékainak határait, tisztában van saját értékeivel. Éppen ezért sosem a közönség igényeinek akar megfelelni, hanem ellenkezőleg: irányítani, formálni akarja azt. Így, bár pályája valóban mindössze néhány év volt, költészetének iránya ez alatt a rövid idő alatt mégis elképesztő sebességgel változott. Nagyon bátran kipróbált olyan műfajokat is, amelyekről utólag már tudjuk, hogy itthon kudarcra voltak ítélve. Az irodalom mellett politikai babérokra is tört, így élete nagy szerencséje és pechje is volt egyben, hogy az Európában akkoriban végigsöpörő forradalmi hullám Magyarországot is elérte.
– Miközben Petőfi éppen azon munkálkodott, hogy belépjen a politikai hatást gyakorló alakok sorába, és ehhez felépítse a saját politikai imázsát, jött a forradalom, aminek 1848. március 15-én az élére is állt – mondja az irodalomtörténész, aki ezzel hozza párhuzamba a Petőfi körül kialakult kultusz következő szakaszát. – Hiszen egy szimbolikus pillanatban, a szabadságharc egyik utolsó, vesztes csatájában tűnt el, ráadásul rejtélyes módon. Vagyis a nemzet nagy sorseseménye és Petőfi egyéni sorsa összekapcsolódott egymással, a költő élete a nemzeti sors példázatává vált.
Celeb lett Kínában
Petőfit azonban nemcsak itthon kezelték sztárként, külföldön is a magyar irodalom szimbóluma lett. Az első idegen nyelvű Petőfi-kötet még a költő életében, 1846 szeptemberében jelent meg Bécsben, míg a Heinrich Heinének ajánlott, második német nyelvű verseskönyvét valamikor halála környékén, 1849 júliusában vehették kézbe a német olvasók.
– Az, hogy Petőfi neve külföldön is ismertté vált, egyfelől köszönhető nekünk, magyaroknak. Ugyanakkor az, hogy verseit mind a mai napig világszerte ismerik, összefügg talán azzal is, hogy jól fordítható. Merthogy a XIX. századi írók közül ő volt az, aki a saját versbeszédét leginkább a hétköznapi, így könnyebben fordítható nyelvhez közelítette. Vagyis költeményeivel nagyobb szabadsággal dolgozhatnak a fordítók, mintha Arany „tikkadt szöcskenyáját” próbálnák átültetni a saját nyelvükre – ad magyarázatot Petőfi külföldi népszerűségére Vaderna Gábor.
A magyaron kívül egyébként egyedül a kínai nyelv az, amelyre Petőfi összes költeményét lefordították. És szintén Kína az, ahol Petőfi Sándor általános iskolai tananyag, Szabadság, szerelem! című versét pedig csaknem mindenki tudja kívülről is. Persze mindez nem véletlen. A szabadságharcról írt soraiban ugyanis a kínaiak nagyon sok hasonlóságot fedeztek fel saját, XX. századi történelmükkel.
Mindezek ismeretében nem meglepő, hogy születésének 200. évfordulója nemcsak, hogy jó apropót jelentett a Petőfi Irodalmi Múzeumnak, hogy újragondolja a róla szóló állandó kiállítását, de szinte kötelező feladat is lett számára. Már csak azért is, mert az elmúlt évben zajlott a PIM-nek otthont adó Károlyi-palota kétmilliárd forintos rekonstrukciója, amivel párhuzamosan – mintegy 150 millió forintos ráfordítással – felépülhetett az új Petőfi-kiállítás is.
– A magyar közoktatásban Petőfi tanítása nagyon életrajzcentrikus. Ez persze önmagában nem probléma, hiszen az is a magyar kultúra szerves része. Ugyanakkor kurátortársaimmal, Kalla Zsuzsával és Prágai Adriennel a műelemző irányba indultunk el, és verseinek kulcskérdéseit próbáltuk megkeresni, letapogatni. Mindez nagy kihívás volt, hiszen műértelmezést múzeumi látvánnyá tenni sokkal nehezebb, mint egy életrajzot, társadalmi környezetet érzékeltetni – kalauzol bennünket Vaderna Gábor a Költő lenni vagy nem lenni tárlat hat, a költő életművéből kiemelt kulcsfogalmak – Kötelék, Róna, Otthon, Rémek, Áldozat, Erő – köré felépített termében.
– Ezek a tematikus terek azt is megengedték, hogy Petőfi költészetét a XIX. századi magyar képzőművészettel együtt vizsgálhassuk meg. Olyan összjátékot próbáltunk meg létrehozni többek között a korabeli festmények segítségével, ami azt üzeni, hogy Petőfi nem magányos csillaga volt a XIX. századnak, hanem a korszak romantikus művészetének szerves része.
Érett sokszínűség
Arra, hogy 200 év elteltével tömegével essenek be eredeti Petőfi-relikviák a PIM gyűjteményébe, illúzió lenne várni. Ebben az értelemben tehát a tárlat új tárgyakat nem tud bemutatni, számos érdekességgel és különlegességgel azonban természetesen találkozhatunk. Rögtön a nyitótérben felépítettek egy olyan, speciális gépészettel ellátott asztalt, amely folyamatosan ellenőrzi fiókjai páratartalmát és fényerősségét. A mai múzeumi gyakorlattól eltérően így a kurátoroknak lehetőségük nyílt arra, hogy a kihúzható fiókokba eredeti kéziratokat rejtsenek el, amelyeket műtárgyvédelmi okok miatt háromhavonta cserélnek majd. Szintén itt, a palota egyik egykori szalonjában jelenik meg a hagyományosan jól ismert Petőfi-alak, akinek felidézhetjük életrajzi fordulatait, láthatjuk emblematikus szobrait, portréit, tárgyait.
A tematikus termek pedig interaktív videóinstallációk, színházi és filmes díszletek, illetve korabeli képzőművészeti alkotásokkal együtt performansz jelleget adnak ennek a hagyományostól erősen eltérő tárlatnak. Merthogy Petőfi szoborrá merevedett alakja helyett a kurátorok a csaknem feledésbe merült, sokirányú életműre akarták irányítani a figyelmet. Vagyis nem kultuszrombolásra, hanem éppen annak újjáépítésre vállalkoztak úgy, hogy a látogatók ennek a XXI. századi kérdésekből kiinduló, interaktív kiállításnak a segítségével, ám mégis saját maguk élhessék át a Petőfi-sokszínűség felfedezésének élményét.