Petőfi köztünk jár
Szilveszter éjjelén Kiskőrösön visszafelé forog az idő kereke. A helyi Szilveszter Társulat tagjai Petőfi Sándor alakját, korát idézik meg: a költő ma is oly kedvelt vígeposzát, A helység kalapácsát adják elő a városi művelődési ház színpadán. Az advent idején tartott próbák egyikén leshettünk be a készülő darab kulisszái mögé.
Késő délután felé jár az idő, a nap lement, szemünk előtt burkolódzik tömött feketébe a táj: az alföldi rónaságon át autózva az égvilágon semmit mást nem látunk, csupán a végtelenbe nyújtózó estét. A falvak azonban csodás kontrasztot adnak a fekete háttérnek, fényfüzérekkel, aranyló díszekkel kivilágított ablakok mellett suhanunk el, Kiskőrös szívében pedig már teljes a karácsonyi pompa. Advent ideje van, és ez nem csak a várakozást, a készülődés heteit jelenti a kiskőrösi Szilveszter Társulat tagjainak életében: számukra ez a szövegtanulást, a színházi próbákat – és a közösségi lét legszebb pillanatait – is megtestesíti.
Misztérium a színpadon
Kiskőrösön a szilveszter kiemelkedő ideje az évnek: a helyi evangélikus anyakönyv tanúsága szerint Petőfit 1823. január 1-én keresztelték meg a helyi evangélikus templomban. A jeles nap tiszteletére a helyiek még a kilencvenes évek közepén életre hívták a Petőfi-szilveszter hagyományát. A kétezres évek elejétől irodalmi összeállításokkal adtak rangot az eseménynek, ekkor már működött a helyi amatőr színházi társulat, ami Kispálné dr. Lucza Ilona, a Petőfi Múzeum korábbi igazgatója ötlete nyomán kapta a Szilveszter Társulat nevet. Ekkortájt született a döntés, hogy Petőfi Sándor vagy kortársai műveiből válogatva egész estés darabbal készüljenek az év utolsó estéjére. Supka Éva, a társulat jelenlegi vezetője hangsúlyozza: játszották már Kisfaludy Károly, Csiky Gergely, Szigligeti Ede és Fazekas Mihály darabjait, ám az előadások minden esetben Petőfi világát idézik – és nem modern, hanem korhű rendezésben. Supka Éva ugyanis azt tartja, ha már színház, akkor minden ízében legyen az, teljes díszletben, látványos jelmezekkel – ez utóbbit sok esetben a Kecskeméti Katona József Színház kölcsönözi a társulatnak –, az előadás pedig legyen felemelő és szórakoztató.
A társulat választása idén – elsősorban a bicentenárium tiszteletére – Petőfi A helység kalapácsa című vígeposzára esett. Mivel nem túl hosszú irodalmi műről van szó, Supka Éva kerettörténetet írt a darabhoz, a helyi táncegyüttes részvételének köszönhetően pedig zenével és tánccal gazdagodott Petőfi klasszikusa.
Supka Éva vitathatatlanul a társulat szíve és motorja, hihetetlen energiával tartja össze a csapatot, szervez, ír, lelkesít és rendez. Szerinte ez a mostani készülődés különösen fontos a város életében, amit csak részben okol a bicentenárium. A pandémia időszaka megpróbáltatások sora elé állította nemcsak a csapatot, hanem az egész várost: igyekeztek ugyan adventi szavalással és sok más egyéb programmal összehozni az embereket a téli hónapokban, ám mindenkinek hiányoztak a valódi közösségi élmények. Idén mintha ezt az elmaradást szeretnék pótolni: a társulat tagjai már nagyon várták, hogy kezdetét vegye a közös munka.
– Zöldfülűként kezdtem a társulatban, eleinte kisebb szerepeket játszottam, később az akkori rendező, Jónásné Farkas Ágnes mellett rendezőasszisztenseként segédkeztem – meséli Supka Éva, aki 2009-ben vette át a társulat irányítását, közben pedig autodidakta módon képezte magát, tanult dramaturgiát és rendezést is, ráadásul most Szemérmetes Erzsókként is komédiázik majd a színpadon. Náluk ez egy kicsit családi vonás: fia is részt vesz az előadásban, Bobek Tamás atya Tiszakécskén plébános, a színpadon azonban Harangláb megformálója.
A vázlattól a finomhangolásig
A csapat a helyi Szivárvány Szlovák Táncegyüttes tagjaival kiegészülve érkezik a Petőfi Művelődési Ház színháztermében tartott próbára, a korán jövők a kocsmajelenethez pakolják a padokat, asztalokat és a templomi jelenet jelzésszerű díszleteit. Nekik az összefogás azt is jelenti, ha kell, díszletet építenek, asztalosként, kellékesként dolgoznak – mindenki ott segít, ahol tud. Ráadásul a városiak is beleteszik a magukét a produkcióba. Kunhegyesi Ferenc Bács-Kiskun megyei Príma díjas festőművész és tanítványai felelnek általában a csodaszép díszletekért, Supka Éva pedig, ha kell, olykor még pluszszöveget, szereplőket is hozzáír a darabhoz. Így jelenik meg A helység kalapácsa kerettörténetében például Rózsa Sándor, akit egy határozott kiállású néptáncos alakít.
A munkából fáradtan érkezők a színházterembe lépve mintha újjászületnének, a színpadon egy csapásra lényegülnek át a darab szereplőivé. A külső szemlélő pedig újra és újra elcsodálkozik, micsoda különös, titokzatos misztérium ez, milyen erők és energiák adódnak össze, hogy megszülethessen a semmiből az, amit úgy hívunk: színház. Ottjártunkkor éppen csak elkezdték a próbákat, így a legeslegelejéről láthattunk, hogyan születik, formálódik a darab. Mint egy festmény: először határozott, lendületes vonalvezetéssel a vázlatot skiccelik fel, azaz megbeszélik a színpadi mozgás koreográfiáját, kinek mit kell tennie a jelentekben, hova kell állnia, merre sétáljon le a színpadról, és mikor mindez megvan, rátérnek a részletek kidolgozására.
Répási Imre Szélestenyerű Fejenagyot alakítja; nemcsak prózában jeleskedik, hanem kiválóan énekel is. A nézőtéren ülünk le beszélgetni. Ahogy meséli, sosem állt távol tőle a színpad, hiszen több mint két évtizeden át oszlopos tagja volt a helyi néptáncegyüttesnek.
– Gimnáziumban nagyon szerettem a magyart, a történelmet, mindig is úgy éreztem, a személyiségemnek van egy humán oldala. Szívesen tanítottam volna, ám a tanári pálya végül nem jött össze: agrármérnökként végeztem. 2009-ben szólt Éva, hogy csatlakozzak a társulathoz; örömmel mondtam igent, mert hiányoztak már a fellépések. Élvezem a játékot és az előadás utáni tapsot is – meséli Imre mosolyogva, majd hozzáteszi, a tengernyi szöveg megtanulása sem jelent neki gondot, előfordult, hogy az autópályán, vezetés közben, magnóról hallgatva memorizálta a szöveget. Közben Hunyadi Edit is letelepszik mellénk, és mosolyogva helyesel: számukra öröm próbára jönni, az ajtóban letenni minden problémát, kiereszteni a gőzt a színpadon.
– Szentesen dráma tagozatos gimnáziumban végeztem, sokat léptem fel szavalóversenyeken és az iskolai darabokban is, aztán a család hazahúzott. Feladtam a színészi álmaimat, inkább maradtam Kiskőrösön. Végül a főiskolán kommunikáció–művelődésszervező szakon végeztem. Aztán az élet úgy hozta, mégiscsak színpadra állhattam: Éva főiskolás koromban keresett meg, mert szüksége volt az egyik darabban egy hozzám hasonló karakterre. Így lettem végül amatőr színész – meséli Hunyadi Edit derűsen; ő Amazontermészetű Mártát alakítja a darabban. Supka Éva egyébként rendre így választ darabot: látja maga előtt a szereplőket, kinek az alkatához, személyiségéhez, karakteréhez illik az adott figura.
Szívvel-lélekkel
A helyi játszók mellett hivatásos színész is fellép az idei előadásban: Bánföldi Szilárd, az Újszínház művésze színházi kötelezettségei mellett – nyolc darabban szerepel a pesti teátrumban, többek közt A kőszívű ember fiaiban és a Bizánc című előadásokban – szakít időt a kiskőrösi vendégjátékra. A fiatal színészt egyéb feladatai amúgy is egy ideje Bács-Kiskun megyéhez kötik: a különböző megyei rendezvényeken Petőfi Sándort alakítja.
– Nyárlőrincen születettem egy kis faluban, és bár Pesten élek, a mai napig mikor hazajövök a szüleimhez, visszaidéződik bennem a gyerekkorom, a rónaság, a puszta hangulata. Az itt szerzett élmények alapvetően határozták meg a gyermeki létezésemet, ebben érzek némi közösséget Petőfivel – mondja Bánföldi Szilárd. Aztán a társulatra terelődik a szó: elmeséli, tavaly dolgoztak először együtt, és az első pillanattól úgy érezte, befogadta őt a kiskőrösi csapat.
– Azonnal közéjük tartozónak éreztem magam, ezért nagyon hálás vagyok nekik: a felszabadult hangulat segíti a játékot – magyarázza. Bár a tavalyi közös munka a pandémia miatt csak félig-meddig valósult meg, azonnal látta, lelkes, szívvel-lélekkel működő és együttműködő társaságról van szó. Hiába amatőr a társulat, szerinte a profikat meghazudtoló lelkesedés ég bennük. Márpedig ez adja a színház varázsát: a többi csak mesterség.