Fotó: MTVA Bizományosi/Jászai Csaba, archív, illusztráció
Hirdetés

A kezdeményezésről rendezett sajtótájékoztatón az elnök úgy fogalmazott, a történelmi múlt tisztelete, a hazaszeretet rendkívül fontos a magyarság jövője szempontjából.

A tematikus programok érintik majd a király állam- és egyházszervező tevékenységét, a szent korona jelentőségét, Szent István nemzetiségekhez fűződő viszonyát és külpolitikáját is – mondta Lomnici Zoltán.

Az elnök hangsúlyozta, a kapcsolatok javítását szolgálhatja a környező országokkal, hogy a szlovákok és a horvátok is szent királyukként tisztelik Szent Istvánt. Rámutatott, az államalapító Magyarország fő védőszentje, egyedüliként a keleti és a nyugati kereszténység egyaránt szentként tiszteli.

Vízkelety Mariann, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület (MPEE) elnöke kifejtette, a programsorozat célja, Szent István teljes szellemi örökségének újra felfedezése.

Szent István birodalma keresztény értékközösség, egyfajta stratégiai, szervezeti válasz volt kora kihívásaira. Ma ilyen válasz lehet a visegrádi négyek együttműködése – mondta.

Évente 10-15 programot, kiállításokat, kulturális rendezvényeket, tudományos konferenciákat rendeznek a Szent István 2025 kezdeményezés keretében. Diósgyőrön, valamint a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen a király államszervező munkájáról rendeznek tudományos tanácskozást. Szegeden, a Dómban szent misét tartanak, a király egyházszervező tevékenységét pedig konferencián mutatják be – közölte az elnök.

Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök szerint fontos, hogy az ország, a nemzet, a társadalom minden tagja komoly identitással rendelkezzen, ehhez szükség van a közös múlt, a gyökerek, a értékrend ismeretére. Hozzátette: ha nincs identitástudat, nem tudunk reményteli jövőt építeni.

Ahogy más egyházmegyéket, a Szeged-Csanádi Egyházmegyét is Szent István alapította. Az egyházmegye idén alapításának 990. évfordulóját ünnepli, ezért elkezdik a tízéves felkészülés 2030-as millenniumára – tudatta a püspök.