Püski Sándor élete igazi könyves sors volt, ezt vállalta, ezt teljesítette. Nem tudom, létezik-e napjainkban olyan, a nemzet sorsával törődő magyar író, akit valamilyen módon ne érintett volna meg Sándor bácsi és Ilus néni szelleme, vagy éppen valóságos, akár anyagiakban is segítő keze. Mert a magyar könyv életükben a legnagyobb értéket jelentette, amit pátyolgatni kell, amíg „születési súlyát” el nem éri. És akkor jó bábaként világra segítették az elhalásra, pusztulásra ítélt könyveket.

Hány és hány „abortuszt” hajtottak végre a magyar szellemtől, a magyar küldetéstől megrettent gyilkosok. Ha még maradt valami kis élet a koraszülöttként mégis csak megmaradt zseniális gondolatokat tartalmazó írásokban, a Püski Könyvkiadó inkubátorként életre segítette a nemzet haldokló szellemi értékeit. Sok esetben még csak a gondolat fogalmazódott meg a magyar sors iránt érdeklődő írópalántákban, Sándor bácsi mint jó apa belelátott a gyötrődő írástudó fejébe és tapintatosan biztatta, hogy fogjon csak neki az írásnak; vesse papírra gondolatait és tegye közkinccsé.

Hány regény vagy tudományos munka nem született volna meg, ha nem érkezik biztatás a halk hangú, mindig mosolygó, nemzeti értékekre vadászó könyvestől. A békési gimnáziumban érettségizett, majd a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán szerzett doktorátust 1935-ben. Hamarosan – 1938-ban – megnyitja könyvesboltját, majd egy évvel később a Magyar Élet Könyvkiadót. Tisztában volt azzal is, hogy ha nem gyűjti maga köré azokat az írókat és egyéb értelmiségieket, akik vállukon hordják az országa jövőjét, akkor nem lesz, aki átvigye a magyar kultúrát – a népi kultúrát – a túlsó partra.

A közelgő háború előtt, 1943-ban megszervezte a szárszói konferenciákat és a Magyar Élet táborokat. Az ellenállás vezéregyénisége volt, akár németekről, akár szovjetekről, akár magyar állampolgárságú árulókról legyen szó. A diktatúra nem nézte tétlenül a Püski-házaspár társadalomra gyakorolt hatását, az „iránytűt”, aki csalhatatlanul megmutatta, hogy merre visz az út egy szebb magyar jövő felé. 1950-ben kiadóját államosították, Püski Sándort pedig 1962-ben bebörtönözték. Felesége – Ilus néni – 1970-ben emigrált az Egyesült Államokba, ahol fiai már korábban megpróbáltak gyökeret ereszteni.

Püski Sándor csak Erdei Ferenc, a Hazafias Népfront akkori főtitkárának közbenjárására kapott útlevelet. Hamarosan New York magyar negyedében a 2. sugárúton megnyitották Corvin nevű kis könyvesboltjukat, majd 1975-ben a Püski Kiadót. Feladatuk volt a Magyarországon politikai okokból közlési lehetőséghez nem jutó szerzők munkáinak kiadása és a hazájuktól elszakadt magyar emigráció magyar nyelvű irodalommal való ellátása.

A Püski-Corvin Magyar Könyvesház hamar kinőtte eredeti helyét és 1984-ben átköltözött a 82. utcába. Nemcsak könyvért tértek be ide a Nyugaton élő magyarok, de hamarosan szellemi központjukká is vált. Beszélgetések, előadások, könyvbemutatók, ízes magyar viccelődések tették felejthetetlenné a 82. utcai estéket.

Ahogy lehetett – mint az alföldi gólyák –, 1989-ben hazatértek és a Krisztina körúton Püski Lászlóval és Püski Istvánnal – fiaival – könyvesházat és kiadót nyitottak. Hamarosan újra a „Püski könyvesbolt” lett a nemzeti irodalom mentsvára. Ha egy jót akart beszélgetni valaki, vagy találkozni egy-egy magyar szívű íróval, netán értékes könyvet vásárolni, betért a „Püskihez”. 2006. április 2-án eltávozott a csöndes, mosolygós, madárcsontú Zoltán Ilona, Sándor bácsi felesége, Ilus néni.

Ettől kezdve csöndesebb lett Sándor bácsi is. Tekintete a távolba meredt, bizonyára Ilus nénit kereste. Aztán 2009. augusztus 2-án eltávozott az ősz pátriárka is, a Magyar Könyves.

Fiai és unokái folytatják a száz éve elkezdett munkát. Bizton állíthatjuk, hogy Püski Sándor és Zoltán Ilona nélkül nem léphetne soha a magyarság arra az útra, amely a küldetése beteljesítése felé vezet. A nemzeti irodalom mentora, a magyar értelmiségi elit vezéregyénisége, a magyar kultúra szürke eminenciása örökre élni fog a hálás nemzet emlékezetében.

Hankó Ildikó