A rajzfilmstúdió távol a belváros zajától, a századfordulós Miron-villában működik, a mesébe illő környezetben gyerekméretű rajzfilmfigurák bábjai, Gyöngyvirág Palkó, Vízipók-csodapók, Leó és Fred fogadják a betérőt. A ház mellett zöldellő park, benne öreg fák figyelik az idő múlását. A legtöbbjüknek megkegyelmeztek a különböző átépítések során, mintha csak az itt dolgozók szívében is gyökeret vertek volna.

A meggörbült derekút kikerüli a kerítés, a felnőtt férfinak is kényelmes búvóhelyül szolgáló famatuzsálem szelíden várja a játszani vágyókat, a világ minden részéről érkező kollégákkal közös munkát pedig szintén faültetéssel köszönik meg az itteniek. E kötődés ember és fa között szimbolikus: a szívós, értékteremtő munka ugyanis éppúgy a semmiből nőtt ki, s éppen olyan szívós makacssággal tartja magát, mint az öreg fák a földben.

Piros madár, virágot furulyál

A műhely története éppen negyven évvel ezelőtt kezdődött, mikor a Pannónia Filmstúdió elhatározta, hogy vidéki telephelyet létesít. A bővítésre szükség is volt, mert a televízió térhódításának köszönhetően jelentősen megnőtt az animáció iránti igény, a magyar báb- és rajzfilmes produkciók iránt külföldről is egyre többen kezdtek érdeklődni.

A tervezett kecskeméti stúdió vezetésére Matolcsy György, a Pannónia akkori igazgatója Mikulás Ferencet kérte fel, aki igencsak kacskaringós utat járt be odáig: 1956-ban, még gimnazistaként elszavalta Kunszentmiklós főterén a Nemzeti dalt, amiért nemcsak az ország összes középiskolájából, de még a városból is kitiltották a később geodétaként dolgozó fiút. A család és a szülőfalu meghatározta szilárd értékrendet azonban semmilyen rendszer nem tudta megtörni, s ez később a stúdió szellemiségét is meghatározta.

– Református családban nőttem fel egy kis faluban, Dunapatajon – meséli az igazgató. – Itt még a háború utáni évtizedekben is tartotta magát az az évszázadok alatt kialakult, hierarchikus értékrend, amelyben mindennek megvolt a helye: a református istentiszteleten szigorúan megszabták például, ki hova ülhetett. Ha valaki ilyen közegben nő fel, óhatatlanul viszi magával a szocializmusnak ellenálló paraszt-polgári értékeket az életbe, hiszen az emberre legerősebb hatással a szülei, gyermekkori benyomásai vannak. Nem véletlen tehát, hogy éppen az ő fejéből pattant ki a ma már legendás sorozat, a Magyar Népmesék ötlete, amelynek egyik legfőbb célja éppen a paraszti kultúra és az általános értékek megmentése volt.

– Ahogy jártam az országot, mindenütt a paraszti létforma erőszakos pusztításával szembesültem. E keserű tapasztalatból indult el a népmesék ötlete, amit csak megerősített, hogy a stúdió 1971-es elindulásakor forgatókönyvíró-problémánk is volt. Akkor jutott eszembe, hogy a már kész novellákat, irodalmi forgatókönyveket, népmeséket kellene elkészíteni. Persze a kivitelezés nem volt ilyen egyszerű, a Magyar Televízió körülbelül másfél éves huzavona után vette át az első részeket, mert nem igazán tetszett nekik a hazai díszítőművészet motívumainak képzőművészeti jellegű megfogalmazása. Kellett hát valaki, akinek már van neve: a János vitézért Kossuth-díjjal jutalmazott Jankovics Marcellt ekkor kértem fel – emlékszik vissza az igazgató.

Mikulás Ferenc az Akadémia néprajzos csoportjával is felvette a kapcsolatot, hogy a tervek készítésekor eredeti gyűjtésekre hagyatkozhassanak, és külön ügyeltek arra, hogy megőrizzék a magyar nyelv adott tájegységre jellemző fordulatait.

– Több színésszel, népi mesemondóval próbálkoztunk, mire ráleltünk Szabó Gyulára, aki nemcsak magyarul beszél gyönyörűen, de képes rá, hogy hitelesen mondja el az archaikus kifejezéseket. Ő ma már ugyanúgy a sorozat védjegyévé vált, ahogyan a zenét megalkotó Kaláka együttes – folytatja a stúdióvezető, aki nagyon büszke rá, hogy mindezzel olyan dolgot tudtak létrehozni, amely egyszerre volt új és őrizte meg önmagát. A népmesék ugyanis amellett, hogy értékes, szép történetek, olyan ősi rétegeket is őriznek, amelyeket ma már inkább érzünk, mint értünk. Nem véletlen, hogy e sajátosan magyarnak gondolt műfaj végül túlnőtte a határainkat: harminchárom ország vásárolt az epizódokból, az olasz RAI televízió például az összeset, de megjelent többek közt japán nyelven is.

Kultúrpolitika: elégtelen

A sikeres szakmai munka annak fényében különösen értékelendő, hogy a kezdet bizony nem volt könnyű. Az elinduláshoz szükség volt a kultúra iránt elkötelezett megyei első titkárra, Gajdocsi Istvánra és persze egy tehetséges, elhivatott művészgárdára is. A frissen kinevezett igazgató, Mikulás Ferenc toborzásba kezdett, az általa kiírt rajzpályázat nyerteseit pedig azonnal felvette a műhelybe. Ekkor került Kecskemétre az első generáció, például a még ma is állandó kollégaként dolgozó Horváth Mária, akinek Az éjszaka csodái című, Weöres Sándor verse alapján készült rövidfilmjét az 1982-es ottawai animációs filmfesztiválon második hellyel jutalmazták. De itt kezdett Tóth Pál, Ujvári László, Madarász Zoltán, Hernádi Oszkár és Kriskovics Zsuzsa is.

Közben költözniük kellett: a város által felajánlott első épületnek ugyanis leszakadt a mennyezete. Néhány hónap elkeseredett kilincselés után végül az akkori kulturális miniszter, Pozsgay Imre segítségével jutottak hozzá ehhez a hunyadivárosi villához. A stúdió életében ekkor kezdődött az igazi aranykor, amelyben komoly szerepe volt annak, hogy Mikulás Ferenc fölismerte, mindennél fontosabb a szellemi kapacitás, azaz a szakértelem és a tehetség ritka keveréke.

Szoboszlay Péter, Szilágyi Varga Zoltán, Miklós Árpád, Nagy Lajos, Gyulai Líviusz, Jankovics Marcell, vagy a Kockásfülü nyulat is jegyző Richly Zsolt ekkor kapcsolódott be hosszabb-rövidebb ideig az itt folyó munkába.

A rendszerváltás után aztán megtörtént a már régóta kívánatos váltás: a stúdió formailag is levált a Pannóniáról és ezzel együtt az állami köldökzsinórról: megérezve az idők szelét 1993-ban kft.-vé alakult.

A sors fintora, hogy a szocializmus évei alatt viszonylagos önállóságban és biztonságban alkotó műhely ma már pénzügyi gondokkal küzd, a köztelevíziók megrendelései híján az aktuális kormányok kénye-kedvének kitéve.

– Soha nem kívánnám vissza az előző rendszert, ám akkor még a Magyar Televízió koprodukciós partner volt a Magyar Népmesék, a Mesék Mátyás királyról, a Vízipók-csodapók vagy a Mondák a magyar történelemből sorozatoknál. Volt ugyanis egy meghatározott, elkülönített keret, amire pályázni lehetett. A rendszerváltás után ezt megszüntették, a pénzeket pedig sokan kivitték a saját cégeikbe, saját műsoraik gyártásához. Mostanra a Magyar Mozgókép Közalapítvány is tönkrement, én meg ott álltam az aláírt szerződéssel, amelyben a köztelevízió felé vállaltam a századik részig hiányzó utolsó öt népmese elkészítését, ám pénz már nem volt rá. Most, úgy tűnik, magántőke segítségével mégis sikerül befejezni ezt a hatalmas, évtizedekig tartó munkát – mondja keserűen Mikulás Ferenc, majd hozzáteszi, sem a különböző tévécsatornáknál, sem a kulturális kormányzatnál nem tudta elérni az utolsó részek finanszírozását. Sőt a kulturális irányításban tapasztalható fejetlenség miatt egyelőre a műhely jövő évi költségvetése is teljesen bizonytalan.

Rettegő tyúkok és rendőrnyulak

És ez még akkor is így van, ha hála Mikulás Ferenc jó üzleti érzékének, a stúdió több lábon áll. Könyvet, DVD-t adnak ki, gyártanak reklámfilmeket, ismeretterjesztő, oktató munkákat, vállalnak bedolgozást külföldi produkciókba. A tavaly az egyik animációs Oscar-jelölt, a Kells titka című egész estés ír film jeleneteinek nagy részét is Kecskeméten rajzolták meg, de készült itt mozgókép a regölésről, a sámánizmusról, az avarok életéről vagy a Száz éve történt sorozat keretében a millenniumi időszak mindennapjairól.

És akkor még a kísérleti filmekről nem is beszéltünk.

– Mikor a stúdió megalakult, elsősorban a képzőművészet területéről érkeztek ide kollégák. Az elsők közt kezdtünk el a formanyelv megújítását célzó kísérleti filmeket készíteni, kezdetben a Balázs Béla-stúdióval közösen. Emellett persze igyekeztünk az adott kor társadalmi problémáira, a hatalmi torzulásokra is reflektálni, itt-ott belecsipkedni kicsit a rendszerbe. Weisz Béla 1988-as filmje, a Húsvéti anzix igen jól szemlélteti e szándékot: ebben a csőrét piros festékbe dugó, piros tojásokat tojó tyúk nem meri a fehér tojásokat kinyomni magából, mert rendőrnyulak sétálgatnak körülötte – emlékszik vissza Mikulás Ferenc.

E sokszínű tevékenységnek is köszönhető, hogy a stúdió a folyamatos anyagi nehézségek ellenére igen komoly szakmai pozícióba küzdötte fel magát. Külföldi ösztöndíjrendszert, posztgraduális képzést működtetnek, kétévente fesztivált rendeznek, ötletben pedig továbbra sincs hiány, roskadozik tőle az igazgató fiókja.

– Egyelőre ugyan ez még csak halvány ígéret, de Vajna kormánybiztos úr szándékai szerint minden évben finanszíroznának egy egész estés animációs filmet. Erre két tervünk is van, az egyik Bálint Ágnes Az elvarázsolt egérkisasszony című első regénye, a másik pedig Szilágyi Varga Zoltán a népmesék világából tervezett mozgóképe. De elkészült már tizenhárom irodalmi forgatókönyv Kossuth Lajos életéről, az Árpádházi-királyok szakanyaga, és úgy gondolom, kötelességünk a magyar irodalmat is feldolgozni. A jókedvű örmény temetése című Hunyady Sándor-novella megfilmesítése például Szilágyi Varga Zoltánnal közös régi vágyunk – mesél terveiről Mikulás Ferenc.

Egér a falon

A rajzfilmstúdió folyosója, s az onnan nyíló szobák titokzatosságot árasztanak, ahogyan a statikus figurákba életet lehelni is egy misztikus folyamat. A falakon éppen az egyik Kányádi Sándor-műből készülő rajzfilm, a Világlátott egérke figuratervei lógnak.

A mese egyik rendezője, aki Szilágyi Varga Zoltánnal közösen írta a történet forgatókönyvét és készítette a figuraterveket Nagy Lajos grafikus, aki Kolozsvárt, majd Bukarestet követően 1989-ben jött át Kecskemétre.

A több külföldi produkcióban, például a Warner Bross stúdió német leányvállalatának rajzfilmjeiben – Laura csillaga, Lars, a kis jegesmedve, Dodó, a kis orángután – is közreműködő szakember ma már a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) animációs szakának óraadó tanáraként adja át ez irányú tapasztalatait az új generációnak.

Nagy Lajos legfőbb feladata a figurák megtervezése, aminek egyik legfontosabb része, hogy karaktert, személyiséget kölcsönözzön mesebeli teremtményeinek.

Szobája éppen ezért egy óriási mesekönyv illusztrációjára hajaz: szende királykisasszonyok, nyalka huszárok, morcos, öregkirályok a Népmesék-sorozat két legújabb készülő részéből, hórihorgas, felfuvalkodott egerek a Világlátott egérkéből, rajzok mindenütt, a falon, a polcokon, a hatalmas asztalon. A lassan igazi unikumnak számító műhelyben ugyanis a legtöbb esetben még mindig a kézi rajz dominál.

– Az irodalmi alapanyag körülírja egy karakter személyiségét, s ahhoz kell megtalálni a megfelelő, a rajzoló személyiségétől függő grafikai kivitelezést. A módszer egyszerű: firkálgatás közben egyszer csak rátalál az ember keze a figurára, s attól függően, hogy pozitív vagy negatív hős, az ezekre ráhúzható „sztereotípiákat“ próbálja egyéni módon megfogalmazni. A gonosz szereplőhöz például olyan arányokat, formákat választok, amelyek picit ellenszenvessé, taszítóvá teszi a figurát. Itt van például a patkányok birodalmába kerülő kétszínű udvari költő, akinek negatív személyiségét hegyes orra és szemöldöke jelöli – mutat a rajzaira Nagy Lajos. – A grafikai stílus megfogalmazása után egy úgynevezett modell-lap készül, amelyen körbeforgatják a figurát, azaz kézzel megrajzolják minden oldalról. Így már ki lehet adni az egyes jelenetek elkészítését az animátornak. Jelenleg mindkét munkám hagyományos technikával készül, a figurák animációját papírra rajzolják, majd beszkennelik a számítógépbe. A hátteret a Népmesék esetében pedig még ma is külön háttérfestő – hagyományos, kézi úton, papírra – készíti el, csak a végső látvány megteremtésében használjuk a gépet – magyarázza a legfontosabb részleteket Nagy Lajos.

Ezután kerül a rajz a fázisrajzolókhoz, ami talán a munka kevésbé kreatív, de annál inkább határozott kezet és végtelen türelmet igénylő része. A kecskeméti stúdióban dolgozó fázisrajzolók egyike, Márta is feszült figyelemmel hajol az alulról átvilágított óriási üveglap fölé. Egyetlen mozdulaton dolgozik: az egérke sálat köt egy guggoló patkány nyaka köré.

– Évekig rajzoltam egy másik stúdióban, majd néhány év munkanélküliséget követően nemrég kerültem ide. Nem volt könnyű újra felvenni a fonalat, a kezem ugyanis nem remeghet meg – mondja Márta, majd ezt igazolandó, lendületes vonalat kanyarít a papírlapra.

A filmben csak egy-két másodpercnyi jelenet létrehozása negyven fázisból áll, a fázisrajzoló szabadsága pedig mindössze a száj kanyarításának nagyságában vagy a könyök dőlési szögének alig észrevehető változtatásában áll. Bár az igazgató szerint a kézi rajz sosem tűnik el, a stúdió persze nem zárkózik el a számítógépes animáció adta lehetőségektől sem.

– A fiatalok számára a hagyományos rajzfilmkészítés ma nem igazán kihívás: elméleti szinten megtanulják, de sokkal otthonosabban mozognak a szoftverek világában – mondja Nagy Lajos, majd hozzáteszi, hiába e tendencia, a kecskeméti stúdió sok esetben, ha akarna, sem tudna váltani. Az évtizedek óta működő produkcióik sajátos jellege ugyanis más képi világgal valószínűleg elveszne – de bizonyos fázisokat igenis ki lehet váltani a számítógéppel.

Mikulás Ferenc sem vélekedik másképp.

– A számítógépet lehet ceruzának is tekinteni, attól függ, kinek a kezébe kerül. Olyan háttereket tudunk például létrehozni, amelyeknél fel sem tűnik, hogy nem természetesek. Másrészt nagyon is meggyorsít bizonyos munkafázisokat: ma már leggyakrabban számítógéppel modellezzük a mozgást, ami jóval gyorsabb munkát eredményez, nem beszélve a régen igen macerás kifestésről. Azelőtt ugyanis az animátorok átlátszó celluloidlapokon dolgoztak, a színeket a lemezen egymás mellé tették, festették, és megvárták, hogy megszáradjon az úgynevezett szárítórekeszeken – magyarázza az igazgató, hozzátéve, hogy ma már szerencsére nincs erre gond, a számítógép több tízezer színt tárol, sőt, a már kifestett jeleneteket és a hátteret is géppel, úgynevezett kompozitálással hozzák össze.

Ebből is látszik, hogy ahogy a világ változik, érdemes vele fejlődnie a benne élőknek is. A Kecskeméti Animációs Stúdiónak ez az elmúlt négy évtizedben sosem volt akadály. A fentebb már említett tervek mellett bőven akad még egyéb ötlet is: sorozatot terveznek Lázár Ervin Négyszögletű kerek erdő című regényéből és a magyar föld szentjeiről is. Az évtizedes optimizmus ma is töretlen – már csak pénz kellene hozzá.

Farkas Anita, Szentei Anna